Ugrás a tartalomra

Vasárnap TSC-Vojvodina

2019.12.05
14:05
Forrás
Pannon RTV
Vasárnap a Vojvodina együttesét fogadja a TSC Zentán. A mérkőzés 15 órakor kezdődik. A bajnokság elején sikerült a topolyaiaknak elhozni egy pontot Újvidékről, most pedig a győzelem a cél.

A TSC számára ez lesz az utolsó idei bajnoki mérkőzés, utána pihenőre mennek a játékosok egészen január közepéig. A TSC a 19. fordulót követően 33 ponttal az ötödik helyet foglalja el a Szerb Szuperliga táblázatán. Szabó Zoltán vezetőedző szerint az utóbbi két mérkőzésen sokkal jobb eredményt is el lehetett volna érni, de összességében sikeresnek mondható a csapat szereplése újoncként a legmagasabb rangfokozatban.

labdarúgás
TSC
Vojvodina
Szuperliga

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.