Ugrás a tartalomra

Bemutatták a Hairt Újvidéken

2019.12.07
09:13
2019.12.07
17:51
Forrás
Pannon RTV
A bemutatón díszvendégként jelen volt John Savage, az 1979-es Hair című, Miloš Forman által rendezett musical főszereplője is.

A Hair című musicalt mutatták be pénteken este az újvidéki Ifjúsági Színházban. A színdarab az Újvidéki Színház, az Ifjúsági Színház, valamint az újvidéki Vizuális Kultúra Fejlesztési Központ együttműködésében valósult meg.

A hippikultúra és a vietnámi háború elleni tiltakozás egyik legismertebb alkotását Telihay Péter magyarországi rendező állította színpadra. Elmondta, a darab elsősorban a felnőtté válásról szól: „Ez a felnőtté válási folyamat elképesztően mély döntésekre készteti az embert, és mindig azzal a kérdéssel szembesül, hogy ki vagyok én. Azt gondolom, ennél lényegesebb kérdés ebben a pillanatban egy fiatal számára nem nagyon van. Ezekre igyekszem fókuszálni főleg, hogy ki vagyok én.”

A magyar, szerb és angol nyelven játszódó darabban az Ifjúsági Színház és az Újvidéki Színház tizenkét színésze, valamint az újvidéki Művészeti Akadémia tíz színinövendéke játszik. Sheila Franklin szerepében Dienes Blankát láthatja a közönség: „Egy csomó problémát felvet. Például amikor ki akar a komfortzónájából lépni, nagyon érdekes és titokzatos az egész szerep maga. Nagyon izgalmas rájönni az ő pici titkaira, hogy mit miért csinál.”

A darab főhősét, Claude Bukowski-t Darko Radojević alakítja: „Itt arról van szó, hogy ő lépést tart az idővel. Követi azt, ami körülveszi őt, illetve a társadalmilag elfogadható normákat egy egész életen át, a családjával együtt. Úgy gondolom, az ő története rólunk szól, a darabban pedig ott van a hippi közösség, amely megpróbálja felvilágosítani őt, hogy nem feltétlenül kell a konvenciók szerint élni.”

A premieren díszvendégként jelen volt John Savage, az 1979-es Hair című, Miloš Forman által rendezett musical főszereplője is.

John Savage, színész: „Annyi minden történt azokban az időkben. Úgy éreztem, maga a zene jelen volt az összes fiatal megmozdulásaiban, nem csak néhány egyénnél. Nem csak a kábítószerekről szólt, és nem csak arról, hogy egy sajátos társadalmi struktúrával különítsék el magukat mindenki mástól.”

Az előadás szövegét Lénárd Róbert alkalmazta színpadra. A darab koreográfusa Kovács Gerzson Péter.

Újvidék
Hair
John Savage

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.