Ugrás a tartalomra

Átadták Újvidéken a Forum Könyvkiadó Intézet díjait

2019.12.13
10:42
2019.12.13
16:43
Forrás
Pannon RTV
A kiadó csütörtökön megtartott évzáró ünnepségén Losoncz Alpár filozófus, Ricz Géza festőművész, valamint a VM4K is elismerésben részesült.

A bírálóbizottság a Híd Irodalmi Díjat idén Losoncz Alpár filozófusnak, egyetemi tanárnak ítélte oda. Berényi Emőke, a bírálóbizottság elnöke: „A hatalom(nélküliség) horizontja című tanulmánykötetével érdemelte ki ezt a díjat, amiben tulajdonképpen az Új Symposion folyóiratnak a történetét mondja el a saját maga szemszögéből, ami azért is izgalmas, hiszen ő inszájder, a harmadik generáció képviselője, mégis képes kellő kritikai önreflexióval tekinteni a 70-es, 80-as évekre, például a Sziveri-féle szerkesztőségre is.”

A Forum Képzőművészeti Díjat Ricz Géza szabadkai születésű festőművész vehette át Peripheria című képzőművészeti művéért: „Nagyon jó egy ilyen visszajelzést kapni, egy ilyen díjat, amit az elmúlt évtizedekben számos számomra példaértékű ember, művész megkapott. Nagyon motiváló és felelősséggel tölt el, hogy tényleg próbáljak a nyomukba érni.”

A Vajdasági Magyar Művészeti Díjat a bírálóbizottság egyhangúlag a Vajdasági Magyar Képző-, Kutató- és Kulturális Központnak ítélte oda. Indoklásukban kifejtették: a VM4K új minőséget jelent a közösségi és kulturális élet szerveződésének és szervezettségének vonatkozásában, segíti és támogatja a vajdasági magyar alkotókat, illetve a Kárpát-medencei magyarság kiemelt alkotóinak vendégjátékainak szervezésében is fontos szerepet vállal. Lovas Ildikó, a VM4K koordinátora: „A jó munka jutalma még több munka, ezt szokták mondani. Mi reméljük, hogy eddig is dolgoztunk és ez a díj ennek az elismerése. Ezután még több erővel, még szerteágazóbb tematikában szeretnénk folytatni.”

A fontos vajdasági művészeti elismerések célja, hogy serkentsék a vajdasági magyar alkotók tevékenységét. Virág Gábor, a Forum Könyvkiadó Intézet igazgatója: „Minden díj fontos, azért mert azt szokták mondani a művészetekben kevesebb pénz szokott lenni. Legalább ezzel a díjjal, elismeréssel értékeljük ezeket a teljesítményeket, amelyeket ezek az alkotók, illetve ez az intézmény az elmúlt időszakban produkált. Mindenféleképp egy fejhajtás a teljesítmények előtt.”
A rendezvényt Ábrahám Máté csellista produkciója gazdagította. Az eseményen többek között Pásztor István, a Tartományi Képviselőház elnöke és Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is jelen volt.

fórum
Losoncz Alpár
Ricz Géza

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.