Ugrás a tartalomra

Horvátország szigorította a Szerbiából érkező gyümölcs és zöldség behozatali eljárását

2017.08.02
13:18
2017.10.04
12:16
Nem lepődök meg Horvátország legújabb lépésén, hogy szigorította a harmadik országokból érkező gyümölcs és zöldség importját- jelentette ki Zorana Mihajlović.

Gazdasági nyelven ezt protekcionizmusnak nevezzük, amely célja, hogy megvédje a hazai termelőket a külföldi, legtöbbször olcsóbb konkurens termékektől – fogalmazott a szerb kormányalelnök. Hozzátette, ez a lépés egyik országnak sincs a hasznára a térségben.

Zorana Mihajlović, kormányalelnök, Szerbia: „Ezt semmikép sem mondhatom jónak. Ez már nem az első alkalom, hogy valami történik. Főként, ami a gazdaságot illeti, amely véleményem szerint a Balkán minden országának fontos. Minden országnak, amelyeknek gazdasági együttműködésük kell, hogy legyen. A gazdaságban ezt egyszerűen protekcionizmusnak nevezik. Lehet, hogy kicsit durva leszek, de ez egy olyan dolog, amelytől mindannyian meg akarunk szabadulni. Minden, amit a gazdaságban teszünk és amit az Európai Unió is tesz, azt azért tesszük, hogy ne legyen protekcionizmus, amely, hogy emlékeztessek, több mint száz évvel ezelőtt volt.”

Ivica Dačić az üggyel kapcsolatban korábban kijelentette, hogy Szerbia megfelelő mértékben fog reagálni Horvátország azon döntésére, amely a Szerbiából érkező gyümölcsök, illetve zöldségek szigorított behozatali ellenőrzésére vonatkozik . Szerbia külügyminisztere szerint még korai a konkrét lépésekről beszélni, de Zágrábnak nem lesz mindegy. Egyértelmű, hogy Horvátország ezzel a lépéssel csökkenteni akarja a Szerbiából érkező áruforgalmat, amely arányosan növekszik az ország gazdaságának fejlődésével – mondta Dačić.

Horvátország
vám
gyümölcs
zöldségfélék

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.