Ugrás a tartalomra

Volt egyszer egy színház... Topolyán

2019.12.27
16:38
2019.12.27
17:58
Forrás
Pannon RTV
Megnyílt a Volt egyszer egy színház elnevezésű kiállítás Topolyán.

A Vajdasági Színházmúzeum és Topolya Község Múzeumának közös tárlatát a topolyai Járási Magyar Népszínház megalakulásának 70. évfordulója alkalmából szervezték meg. Az intézmény 10 éves történetét mutatják be.

Topolyán tíz évig működött hivatásos színház 1949-től 1959-ig. A 70. évforduló jó alkalmat kínált arra, hogy megemlékezzenek a színházról és a társulatról. A megnyitóra több helyi is ellátogatott, akik még látták a Járási Magyar Népszínház előadásait. Oláh Tamás, a kiállítás társszerzője elmondta:Nagyon izgalmas volt ennek a kiállításnak a létrehozása, ugyanis az előadásokból tárgyi emlékek egyáltalán nem maradtak fenn, sem a díszletből, sem pedig a kellékekből. De rengeteg fotó és képanyag őrzi az emlékét ennek a színháznak. Ezekből válogattunk, ezeket használtuk fel különféleképpen, illetve ami különlegessé teszi a kiállítást, hogy itt vannak a színháznak az egykori széksorai és ezek bizony tanúi voltak az összes előadásnak.

A kiállításra látogatókat Pálfi Ervin és Kalmár Zsuzsa, a szabadkai Népszínház Magyar Társulatának színészei vezették végig. A szervezők sokat merítettek korábbi visszaemlékezésekből, továbbá monográfiákból. Vastag Gazsó Hargita, Topolya Község Múzeumának vezetője kiemelte:Egy barokk kastélyban vagyunk, úgyhogy nem volt könnyű a látványtervezőnek és a grafikusnak a dolga, hogy egy színháztörténeti kiállítást idevarázsoljon, de úgy gondolom, hogy jól sikerült. Hét termen keresztül mutatjuk be kronologikusan a színháznak a történetét. Most példáiul a Belgrád Kávézóban vagyunk, ahol egykor szórakoztak a színészek az előadások után, vagy éppen udvaroltak egymásnak, vagy próbálták a szöveget.

A kiállításra látogatók egy öltözőbe is bekukkanthatnak, felölthetik a régi kosztümöket és megtudhatják, hogy mi lett a társulattal 1959 után. A tárlat 2020 tavaszáig áll nyitva a látogatók előtt.

Volt egyszer egy színház
Topolya
kiállítás
Vajdasági Színházmúzeum
Topolya Község Múzeuma
Járási Magyar Népszínház

Most

21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.