Ugrás a tartalomra

Mali keresetet nyújtott be a doktori disszertációja plágiummá nyilvánítása miatt

2019.12.28
21:18
2019.12.28
21:32
Forrás
Vajdasági RTV
Siniša Mali pénzügyminiszter a közigazgatási bíróságon nyújtott be keresetet a Belgrádi Egyetem Etikai Bizottságának azon döntése kapcsán, amellyel plágiummá nyilvánították doktori disszertációját.

A bíróság szóvivője szerint jelenleg a bizonyítékok begyűjtése folyik. A tárgyalás pontos dátuma még nem ismert.

Mint ismeretes a Belgrádi Egyetem szenátusa a korábbi illetékes szervek megállapítása alapján december 12-én semmisítette meg Mali szakdolgozatát. A bíróság kiemelte, hogy a jogi folyamat elindítása nem halasztja el a korábbi döntés végrehajtását.

Siniša Mali
doktori értekezés
plágium
kereset

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.