Ugrás a tartalomra

Lakodalmas zene és retró bulik Észak-Bácskában

2020.01.01
11:32
2020.01.01
15:45
Forrás
Pannon RTV
Az észak-bácskai magyarlakta településeken főleg lakodalmas zenekarokkal, illetve retró bulikkal búcsúztatták az óévet és köszöntötték az újat.

A legtöbb vendéglátóipari létesítményben telt ház volt, a falvak kultúrházai is megteltek ünneplőkkel.

A királyhalmi kultúrotthonban éjfél után 2 óra tájban már valóban a tetőfokára hágott a hangulat. A talpalávalót az oromhegyesi Nefelejcs zenekar húzta a csaknem mintegy 150 szilveszterezőnek. Szűcs Anna szervező azt mondta, már évek óta nagy sikerrel rendezik meg a településen az újévvárást. A jó szervezésnek és a mindig kiváló hangulatnak köszönhetően a legtöbben visszatérő vendégek. „A vendégek éjfélkor köszöntötték egymást a magyar Himnusszal. Mert ez már hagyomány nálunk, hogy ezek a hangok az új év első napján, ezek csendülnek fel, a magyar Himnusz hangjai és hát utána következik a buli, és a szép magyar nóta, tehát hagyományos, maga a zenekar is egy kicsit ilyen hagyományőrző.”

Idősek és ifjak, egyként ropták a táncot a magyar muzsika ritmusára. A vendégek között feltűnően sok volt a fiatal. Szebenyi Boglárka: „Nagyon jól érezzük magunkat. Eredetileg otthon szerettünk volna maradni, de aztán rábeszéltek bennünket, hogy jöjjünk ide, és nem bántuk meg.”

Újévi fogadalmak és célok is megfogalmazódtak az önfeledt ünneplés közben. Katona Róbert, a királyhalmi helyi közösség elnöke szerint a legfontosabb célkitűzés 2020-ban a település minél bőségesebb gyermekáldásán fáradozni. „Ha a falu érdekeit nézem, azt gondolom, az a legfontosabb, hogy minél több gyermek szülessen. Hiszen a falut ezzel tudjuk csak fönntartani.”

Stábunk hajnali fél 3-kor érkezett meg a hajdújárási kultúrotthonba, ahol retró bulit rendeztek az év legvidámabb éjszakáján. Éppen a szilveszteri tombola fődíját sorsolták ki, amit Molnár Gábor nyert meg. „Nagyon jó a hangulat, és nagyon örülünk, hogy hozzánk került a nyeremény.”

Hajnalban a retró szilveszteri buliban a kólóra ropták a táncot. Hajdújáráson már 13 éves hagyománya van a retró újévvárásnak - mondta Lőrinc Gábor, a hajdújárásiak rezidens lemezlovasa. „Hihetetlen, hogy magyar közösségben, mégiscsak az ex-yu számok mennek legjobban. Újévi fogadalmat soha nem tettem, mert úgysem tartom be.”

A hajdújárási retró buliban csaknem kétszáz vendég köszöntötte a 2020-as újesztendőt.

szilveszter
ünneplés
retró buli

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.