Ugrás a tartalomra

Babadömpinggel indult az év Topolyán

2020.01.03
19:42
Forrás
VajdaságMa
A topolyai szülészeten pénteken délig már hat baba született.

A kórházon kívüli szülészet ezzel sajátos rekordot állított be, mert az ott dolgozók sem emlékeznek, mikor volt utoljára gyermekáldásban ilyen gazdag az év első két és fél napja. A három kisfiú és három kislány közül Janó Milán volt az első, aki január 1-jén éjjeli 1 óra 30 perckor jött a világra. A Janó család második fiúgyermeke 3400 grammal és 50 centiméterrel született. A polgármester, Kislinder Gábor ma virággal és pénzzel ajándékozta meg a családot, az egészségház igazgatónője, dr. Kálóczi Dóra is alkalmi ajándékokkal kedveskedett.

Topolya
újszülött

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.