Ugrás a tartalomra

Rózsa Tamara Zenta első babája

2020.01.04
13:52
2020.03.13
17:09
Forrás
Pannon RTV
Január harmadikán született meg a Tisza-parti község első babája. Az újszülöttet ma meglátogatta a polgármester is.

Tamara 4800 grammal, 56 centisen látta meg a napvilágot a Zentai Közkórházban. Január harmadikán, éjjel fél kettőkor született. Rózsa Krisztina, Tamara édesanyja elmondta: „Nagyon örülünk neki, nagyon vártuk már, hogy megszülessen, újévi babának vártuk, és így első babának jött Zentán.”

A zentai egészségügyi intézményben tavaly 763 gyerek született, közülük 396-an fiúk, 367-en lányok. A kórház igazgatója elmondta, idén már több baba is született. Dr. Csáki Beáta kiemelte: „Hat gyermek látta meg a napvilágot kórházunkban, úgyhogy bízunk benne, hogy az idei év is ilyen növekvő tendenciát fog mutatni a gyermekek születése terén.”

Az önkormányzat minden évben anyagi szempontból is támogatja a gyerekvállalást – mondta el Czegledi Rudolf polgármester a látogatáson. Nagy öröm, hogy az elmúlt években gyakrabban vállalnak a szülők több gyermeket a községben - tette hozzá. Hangsúlyozta: „Játékokat, babakelengyét, kozmetikai szereket, amelyek szükségesek a kisbaba nevelésében az első hónapokban, azokat a kellékeket tartalmazza, természetesen az év első újszülött babájának anyagi támogatást is nyújtunk.”

Zenta önkormányzata minden évben 30 ezer dinárral támogatja a község újszülöttjeit és szüleiket. Az év első babája az ajándékcsomag mellett ennek kétszeresét kapja.

Rózsa Tamara
Zenta
első baba
Dr. Csáki Beáta
Zentai Közkórház
Rózsa Krisztina
Czegledi Rudolf

Most

07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.