Ugrás a tartalomra

A szünidőben is alkotnak a gyerekkezek

2020.01.06
16:15
2024.03.19
08:49
A martonosi Testvériség Művelődési Társulat hagyományőrző csoportjának köszönhetően a helyi óvódások és kisiskolások a téli szünet utolsó hetében sem unatkoznak.

25 gyerek részvételével tartottak kézműves foglalkozást a helyi művelődési otthonban.

A téli szünet utolsó hete tartalmasan telik a martonosi gyerekek számára. A hét folyamán egyebek mellett elsajátíthatják a quillingtechnikát, a festészetet, a dekupázst, valamint a hagyományos kosárfonás rejtelmeibe is betekintést nyerhetnek. Virágokat is lehet, szívecskéket is lehet készíteni. - mutatta Pernyész Szindirella. „Kicsit nehéz is nekem, mert ugye vannak ilyen nagyobbak és néha szétcsúszik, össze kell ragasztani.”

A nyolc éves Pernyész Bence az agyagozást várja leginkább: „Odatesszük köré a kezünket és bírjuk formázni. Csészét, hamutálat, kannát, vázát, sok mindent.”

Az oromi Muhi Zsuzsanna a quillingtechnika fortélyait mutatta be a gyerekeknek. Virágokat és hűtőmágneseket készítettek. „Nagyon összetett is tud lenni, de mi az egyszerű alapokkal indulunk most. Papírcsíkból készül, quilling tűket hoztunk magunkkal, akinek nem jut tű, az pedig fogpiszkálóval próbálkozik. Ez egy olyan technika, amit szinte az alapoktól kell indítani, fogpiszkálóval, hurkapálcával kezdtem én is. A kicsiknek adunk tűt, a nagyok fogpiszkálóval dolgoznak és elég eredményesen csinálják.”

A martonosi Kölyökklub céljául tűzte ki, hogy a fiatalok minőségi időt töltsenek el együtt, valamint a foglalkozások által megismerjék a térség és Martonos hagyományait is. A további tervek között szerepel egy színjátszó kör indítása is. Szél János, vezető, Martonosi Testvériség Művelődési Társulat: „Az iskola keretein belül a József Attila színjátszócsoportot szeretnénk elindítani, visszahozni, mivel az már lassan száz éves lesz és eddig sajnos feledésbe merült, de mivel meg tudjuk eleveníteni, így szeretnénk folytatni. A nővérrel pedig a csoporttal a keresztény ünnepeknek az eseményeit, a hagyományait szeretnénk folytatni.”

Az egyesület egész éves munkáját és a kézműves foglalkozást is a magyarkanizsai önkormányzat, a martonosi Helyi Közösség és a magyar kormány támogatja.

Martonos
kézműves
Testvériség Művelődési Társulat
Hagyományőrző
téli szünet
quilling
dekupázs
kosárfonás
Kölyökklub
Muhi Zsuzsanna

Most

13:35, Frissítve: 13:44

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.
11:34, Frissítve: 15:18

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.