Ugrás a tartalomra

Röpködtek a magyar kártya lapjai a ludasi kártyaversenyen

2020.01.07
08:34
2020.01.07
16:58
Forrás
Pannon RTV
Ász, király, alsó-felső, dáma vagy éppen 10-es. A játékosok snapszban, páros-hetesezésben és filkó játékban mérhetik össze tudásukat egy héten keresztül a ludasi helyi közösség nagytermében.

A ludasi kártya versenyre a helyi játékosokon kívül Palicsról, Hajdújárásról és Kelebiáról is érkeztek versenyzők. Az első napon 16-an ültek asztalhoz. A palicsi Dukai Zsolt és fia szenvedélyes kártya játékosok. Nem titkolták, hogy a jó szórakozáson kívül azért jöttek, hogy megnyerjék a snapszozás versenyt. „Ez az első alkalom, hogy a fiammal eljöttünk, mert hallottuk már rég óta, hogy mindig itt szervezik ezt a kártyaversenyt. Itt lakunk közel a szomszédban és úgy gondoltuk, hogy eljövünk mi is és megpróbáljuk, hogy hogy tudunk játszani.”

Nemcsak férfiak, nők is előszeretettel játsszák a páros-hetesezést és a filkózást, mondja Kovács Gábor, a verseny szervezője. Az utóbbit régi magyar kártyajátéknak tartja, amelynek célja, hogy az ütésekben összesen elvihető 4 ászból és 4 tízesből legalább hatot megszerezzen a játékos. Így a győztesek osztásra kényszerítik a veszteseket mindaddig, amíg nekik nem sikerül partit nyerni. „32 lapból áll a magyar kártya és minden lap játszik. Nyolc számozott kártya van, itt arra gondolunk, hogy 10-es és disznó. Ezeket kell megnyerni. Aki többet nyer ezekből a számozott kártyákból, az a győztes. Két kör osztás szokott történni, illetve kétszer négy osztás. Akinek a legtöbb pontja lesz az nyer, az marad az asztalnál.”

A szervezők célja, hogy a 16 éves múlttal rendelkező ludasi kártya napokat fiatal játékosokkal tovább éltessék. Győzteseket jövő szerdán hirdetnek.

kártya
verseny
Ludas

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 17:28

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.