Ugrás a tartalomra

Kihalt a kardorrú tok

2020.01.10
15:50
Forrás
magyarnemzet.hu
Kínai szakértők szerint a kardorrú tok, az egyik legnagyobb édesvízi hal kihalt.

A Jangce folyóban őshonos állat akár hét méter hosszúra nőhetett, tömege elérhette a 450 kilogrammot. Kardorrú tokból 34 és 75 millió évvel ezelőtt élt a legtöbb példány. Az ezüstszínű testéről és hosszú orráról ismert élőlényt – vélhetően 200 millió éve alakult ki – utoljára 2003-ban látták természetes környezetében. A Jangcéban egészen az 1970-es évekig gyakorinak számított, ám az élőhelyek széttagolódása és a túlhalászat megtette hatását. Kína az 1980-as években a védett állatok közé emelte a kardorrú tokot, de ez a lépés érdemi védelmet nem jelentett, hiszen újabb és újabb gátak épültek a Jangce folyón, akadályozva az állatok vándorlását. Kína a múlt héten tíz évre szóló kereskedelmi halászati tilalmat jelentett be a Jangce folyó mentén lévő, több mint 300 védett övezetre, miután kiderült, hogy a veszélyeztetett fajok állománya folyamatosan csökken. A tok ezt nem érhette meg – a most megjelent publikáció szerint az óriáshal 2005–10 között tűnhetett el végleg a Földről. Próbálták fogságban tenyészteni, de a kísérletek nem vezettek eredményre. A kardorrú tok kihalása a folyó élővilágának sérülékenységére hívta fel a figyelmet. Illetve arra, hogy szinte lehetetlen megmenteni egy fajt, ha abból csupán néhány példány marad meg. A tokhoz hasonló sorsra juthat a jangcei rücskösfarkú disznódelfin, ami szinte kizárólag ebben a folyóban és az azzal kapcsolatban álló két tóban fordul elő. Számuk évente 14 százalékkal csökken, jelenleg ezer példány élhet ebből a különös lényből. A kutatók szerint rövid időn belül a másik édesvízi cetféle, az évekkel ezelőtt kihalt kínai folyami delfin sorsára juthat az egyre szennyezettebb és egyre nagyobb hajóforgalmú Jangcén.

kardorrú tok
hal
kihalt

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.