Ugrás a tartalomra

Zarándokokkal telt meg az óbecsei Árpád-házi Szent Margit-templom

2020.01.18
16:12
2020.01.18
17:53
Forrás
Pannon RTV
A plébánia Szent Margit nevét viseli, az ő tiszteletére tartottak búcsú napi szentmisét, amelyet az újmisés Horváth Ákos szolgáltatott. A zarándoklatot a Keresztény Értelmiségi Kör szervezte.

Harangszóval kezdődött a szentmise szombaton Óbecsén. Több település plébánosa is részt vett az eseményen. A délvidéki Keresztény Értelmiségi Kör tagjai zarándoklat keretében vettek részt a szentmisén.

Szivity Mária, Szabadka: „Sokszor szoktunk járni búcsúkra is és vándorutakra is elmegyünk. Szeretem ezt a társaságot, megszoktuk, megismertük egymást és mindenhova elmegyünk.”

Szabó Károly, a szabadkai Keresztény Értelmiségi Kör elnöke szerint, az ilyen események azért fontosak, mert az út során találkoznak és tapasztalatot cserélnek a hívők: „Úgy éreztük, hogy el kell, hogy látogassunk ebbe a templomba és erre a búcsúra. Árpád-házi Szent Margitnak ez az egyetlen temploma ezen a vidéken, ebben a bácskai püspökségben, és mint magyar szentet úgy gondoltuk, hogy megünnepeljük és eljövünk a búcsúra.”

A szentmisét Horváth Ákos újmisés celebrálta. Beszédében köszöntötte a zarándokokat és megemlékezett Szent Margitról is.

Horváth Ákos, káplán, Magyarkanizsa: „Nagyon fontos minden egyházközség számára, hogy megünnepelje azt a szentet vagy azt a személyt, akinek a temploma a pártfogásába van adva. Ma ezt ünnepeltük itt, Árpád-házi Szent Margit napján. Fontos ez, mert közösség-összetartó ereje is van egy ilyen ünneplésnek, hiszen itt összegyűlnek az emberek és együtt adnak hálát azért, hogy van kihez fohászkodniuk, van kinek az égi pártfogását kérniük bajaikban vagy örömeikben.”

A zarándoklatoknak számos céljuk van. A vezeklés és a lelki megtisztulás mellett a közösségi lét megélése is fontos szempont a résztvevők számára.

Árpád-házi Szent Margit-templom
Óbecse

Kapcsolódó tartalmak

Most

11:40, Frissítve: 11:54

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.
07:46, Frissítve: 07:53

Húsvét másnapját ünneplik az ortodox hívek

Az ortodox húsvéthétfőhöz Szerbiában számos népszokás kötődik. Egyes szokások a mai napig fennmaradtak eredeti formájukban, mások ugyanakkor módosultak, vagy teljesen a feledésbe merültek az ortodox hívek körében.
07:38, Frissítve: 08:13

Ma van Đurđevdan

A Gergely naptár szerint április 24-én, a Juliánusz naptár szerint május 6-án van Szent György napja.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.