Ugrás a tartalomra

Hagyományos falusi disznóvágást tartottak Bácsfeketehegyen

2020.01.18
16:59
2020.02.08
12:21
Forrás
Pannon RTV
A program keretében két 120 kilogrammos disznót vágtak le. A szervezők a helyi Pipacs Villában toros reggelivel, hagymás, sült vérrel, fűszeres forralt borral és meleg teával várták az érdeklődőket.

Az egész napos esemény keretében a valódi falusi disznótorok hangulatát is elhozták a vendégeknek. Kovács László gyermekkori emlékeiből idézett, akkoriban szalmával történt a perzselés, manapság viszont több helyen gázzal pörkölik a disznót. Szerinte nagy a különbség a hagyományos és a modern disznótor között: „Elsősorban ami engem úgy meglepett, hogy a disznó, amikor már meg van pörkölve, perzselve, valamikor a földön vágták szét, most pedig felakasztották és úgy vágták ketté.”

Rind Kelemen Kornélia szervező szerint fontos a hagyományok megőrzése, továbbá a régi szokások bemutatása: „A disznóvágást azért szerveztük meg, hogy egy kicsit felelevenítsük a régi emlékeket a gyerekeknek, hogy hogyan készült a disznó előkészítése, hogy hogyan készült az asztalra tett hurka, kolbász. Ezt próbáljuk bemutatni. Egy családcentrikus rendezvényként hirdettük meg. Ez az első alkalom. A megvalósításban nagy segítségünkre volt a Nemzetpolitikai Államtitkárság.”

A disznótoron gyerekek is részt vettek. Szerintük érdekes és izgalmas végigkövetni a disznóvágás folyamatát, továbbá segédkezni a kolbásztöltésben is.

Az eseménynek helyet adó Villa Pipacs nevű szálloda a Prosperitati Alapítvány támogatásából újult meg nemrégiben. Hajnal Jenő, a Magyar Nemzeti Tanács elnöke is részt vett a rendezvényen. Elmondta, a disznótoros programoknak fontos szerepe van, hiszen összehozzák az embereket: „Mélyebben, ha utánanézünk, akkor ennek a vidéknek, ennek a falunak a fejlődéséről szól, a közösségének az erősödéséről, Magyarország támogatásáról, és arról, hogy olyan vállalkozók vannak, akik úgy gondolják, hogy itt a szülőföldön érdemes belevágni egy olyan munkába, amely nem csak nekik, nemcsak családjuknak, hanem másoknak is úgy tud segíteni, hogy munkát ad ugyanakkor pedig reményt, bizakodást ad arra, hogy érdemes építkezni, hogy jövőt tudjunk építeni fiatalnak, öregnek egyaránt.”

A bácsfeketehegyi disznótoros rendezvény a Magyar Kormány támogatásával valósult meg.

disznótor
Bácsfeketehegy
Hajnal Jenő

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.