Ugrás a tartalomra

Vučić Davosban: Szerbiának fontos a részvétel a fórumon

2020.01.20
21:24
2020.02.28
17:51
Davosban rövid idő alatt sok fontos kijelentés hangzik el, fontos találkozások születnek, amelyek Szerbia hasznára válhatnak – hangsúlyozta a Világgazdasági Fórum megnyitója előtt Aleksandar Vučić.

A szerb államfő elmondta, Szerbia számára nagyon fontos, hogy megjelenjen a fórumon, és hogy jól képviseljék. Emlékeztetett arra, hogy immár hatodik éve vesz részt Belgrád a világ legnagyobb gazdasági fórumán a svájci üdülőközpontban. Kiemelte, hogy ez azért is fontos, mert ezzel javul Szerbia megítélése, a gazdasági szereplőkkel folytatott beszélgetések nyomán pedig újabb befektetők érkezhetnek a nyugat-balkáni országba. Rámutatott, hogy kedden két fontos témában, egy gazdasági és egy politikai témában szólal fel. „Arról fogok beszélni, hogyan látom a Nyugat-Balkán jövőjét, az úgynevezett kis Shengent és a gazdasági együttműködést a térség országai között, illetve más problémákra is kitérek” – magyarázta.

Aleksandar Vučić, államfő, Szerbia: „Ami fontos, hogy Szerbia itt folyamatosan jelen van, az utóbbi hat évben mindig itt voltunk. Olyan ország voltunk, amely a legnagyobb számban volt jelen a délkelet-európai régióból. Hálás vagyok Klaus Schwabnak, aki egy olyan ember, aki nemcsak magas szintre emelte Davost, hanem akinek nagy szerepe van az egész világ gazdasági légkörének megteremtésében. Ez számunkra a politikai kapcsolatok miatt, Szerbia elhelyezése miatt, Szerbia jobb arculatának kialakítása miatt fontos, valamint azért is, mert folyamatos párbeszédben vagyunk számos vállalkozóval, akit meghívunk Szerbiába. Most lehetőségünk van beszélni a befektetői légkörről, azokról az eredményekről, amelyeket elértünk, az egyik legmagasabb növekedési arányról egész Európában például.”

Világgazdasági Fórum
Aleksandar Vučić
Davos

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.
12:11

„Intenzív kampányra kell számítani”

Dr. Pásztor Bálint a Vajdasági Magyar Szövetség elnöke a Szabadkai Magyar Rádió Napindító című műsorában a VMSZ államtitkárairól, a kampányról, valamint szabadkai és országos jelentőségű fejlesztésekről beszélt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.