Ugrás a tartalomra

A fejlesztések és felújítások évének jelölte az ideit a VaMaDiSz elnöke

2020.01.24
13:40
2024.03.19
08:49
Forrás
Pannon RTV
A terveket vázolta Sóti Attila, a Vajdasági Magyar Diákszövetség elnöke.

Az Újvidéki Egyetem Jogi Karával folytatott sikeres perüket, amelynek köszönve anyanyelvükön felvételizhetnek a magyar egyetemisták, valamint a digitális felsőoktatási pályázati füzet létrehozását értékelte a VaMaDiSz elnöke a szervezet tavalyi tevékenységének legnagyobb sikereként.

Sóti Attila a 2020-as évet a fejlesztések és felújítások éveként jelölte meg: „Ezzel nem állt le ez a történet. Ezzel megteremtettük a feltételeket, hogy egy értékes ifjúsági történet létrejöjjön. Az idei évben szeretnénk ezt folytatni, azzal, hogy a tudós klubot is szeretnénk felújítani. Létre szeretnénk hozni egy ifjúsági közösségi teret, hasonlóan, ahogy ez működik már Magyarországon, ugyanúgy látjuk a példát Szabadkáról, Zentáról. Itt is ezek a terek nagyon sikeresen működnek.”

VaMaDisz
Sóti Attila
elnök
ifjúság
tudós klub

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.