Ugrás a tartalomra

Közösségi térrel bővült a zentai Művelődési Ház

2020.01.24
17:13
2020.03.13
17:21
Forrás
Pannon RTV
A magyar kultúra napja tiszteletére szervezett vajdasági központi rendezvénysorozat keretében átadták rendeltetésének a zentai Művelődési Ház új közösségi termét.

A jövőben különböző rendezvények mellett színházi előadások előtti és utáni beszélgetéseknek és kisebb fogadásoknak is helyet ad majd az új közösségi tér.

Mezei Szilárd, zentai zeneszerző, hegedűművész játéka tette ünnepélyesebbé a Zentai Kamaraszínház közösségi termének átadóját. A szalagot Czegledi Rudolf polgármester, és Pirityiné Szabó Judit a Nemzetpolitikai Államtitkárság főosztályvezetője vágta át.

Czegledi Rudolf, polgármester, Zenta: „A Művelődési Házunkban több terem áll rendelkezésünkre. A díszterem, a kamaraterem, és ezeknek a funkcionális összeköttetésére szolgál ez a közösségi tér, ami tulajdonképpen belépőnek is szolgál a színház épületébe, különböző kisebb rendezvényekkel lehet megtölteni, vidékről jövő színház látogatóknak, rendezvény látogatóknak, hiszen a Művelődési Házban nem csak színházi előadásokat szervezünk.”

A közösségi tér átadása egy újabb jele nem csak a kiváló elképzelések megvalósulásának, hanem a vajdasági magyarság akaraterejének is és a kultúránk ápolása iránt való elkötelezettségének – emelte ki beszédében Pirityiné Szabó Judit. Külön öröm, hogy az átadóra a Magyar Kultúra Napján kerülhetett sor – tette hozzá a főosztályvezető.

Pirityiné Szabó Judit, főosztályvezető, Nemzetpolitikai Államtitkárság, Magyarország: „Olyan programokat lehet itt Vajdaságban megvalósítani, amelyekről 10 éve – azt gondolom – senki sem álmodott. Nemcsak a gazdaságfejlesztési programra gondolok, hanem a fiatalok ösztöndíjazására, a felsőoktatási ösztöndíj-programra, és arra a nagyon sok reprezentatív épületre, amely a kulturális örökségünk részét képezi, és a közelmúltban megújulhatott.”

Az átadás után állófogadást rendeztek a résztvevőknek, majd a szomszédos kamarateremben megkezdődött a Kárpát-medencei Kulturális Fórum, amelyen az anyaország és az Kárpát-medencei intézetek és ernyőszervezetek résztvevői találkozhattak.

Művelődési Ház
Pirityiné Szabó Judit
Zenta
magyar kultúra napja
Czegledi Rudolf

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.