Ugrás a tartalomra

Kaszás Károlyt és Tóth Vilmost fogadta Magyarkanizsa polgármestere

2020.02.05
12:39
2020.02.24
16:50
Forrás
Pannon RTV
A tavalyi év során rangos magyarországi elismerésben részesült Kaszás Károly technológus mérnök és Tóth Vilmos építész.

A Nemzetközi Betonszövetség Magyar Tagozatának és a Magyar Művészeti Akadémia díjazottait szerda délelőtt Fejsztámer Róbert, Magyarkanizsa polgármestere fogadta.

Kaszás Károly egyedüli vajdasági díjazottként a közelmúltban átvehette a Nemzetközi Betonszövetség Magyar Tagozatának Palotás László-díját. A technológus mérnök nevéhez fűződik egyebek mellett a magyarkanizsai téglagyár úgynevezett porgyárának a kivitelezése is.
„A Palotás László-díj a legmagasabb kitüntetés és elismerés, amelyet azok kaphatnak meg, akik az építőanyag gyártásban dolgoznak, a műépítészetben, építenek és kimagasló eredményt érnek el hosszabb távon. Tulajdonképpen ez egyfajta életműdíj.”

Tóth Vilmost a Magyar Művészeti Akadémia részesítette építészeti díjban december 3-án a Pesti Vigadóban. Az építész volt az első, aki aki külhoni magyarként érdemelte ki ezt a díjat. Nevéhez számos épület fűződik Vajdaságban, például a helyi Művészetek Háza is.
„Az elért eredményekért, a munkásságért ítélik oda. Egy olyan gondolkodásért az építészetben, ami a hagyományokra is és a korszerű, újabb dolgokra is hagyatkozik.”
Fejsztámer Róbert magyarkanizsai polgármester szerint fontos, hogy az együttműködés továbbra is megmaradjon, mert a két díjazott tudása, tapasztalataik sokat segítenek az önkormányzat munkájában is.
„Egyrészről ugyebár a Vilmos a főépítésze volt az önkormányzatnak, a községnek. Tehát ő hivatalosan is az önkormányzat munkáját segítette az építészet terén. A Károly pedig az egyetemi kapcsolatain keresztül és azon a tudásbázison keresztül, amit ő képvisel, tudta segíteni az építészeti, fejlesztési munkákat, úgy hogy a kapcsolat eddig is megvolt.”
A látogatás alkalmával a polgármester egy-egy Pósa Károly által készített alkotással ajándékozta a díjazottat.

Tóth Vilmos
Kaszás Károly
fogadás
Magyarkanizsa

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.