Ugrás a tartalomra

Az EP szerbiai jelentéstevőjével tárgyalt Aleksandar Vučić

2020.02.07
15:12
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV/Szerbiai RTV
Vučić Szerbia európai útjáról, valamint a pártok közötti, választásokról szóló párbeszéd eredményeiről tárgyalt Vladimir Bilčikkel, az Európai Parlament szerbiai jelentéstevőjével pénteken.

Az államfő kiemelte, a parlamentbe jutási küszöb csökkentése - véleménye szerint - javít majd a pártok jelenlétének sokszínűségén a köztársasági képviselőházban. Hozzátette, egyetért Gordana Čomić ellenzéki képviselő azon javaslatával, amely a nők nagyobb számú, négy százalékos jelenlétét kezdeményezi a választási listákon.

Vladimir Bilčik és Tanja Fajon, az Európai Parlament küldöttségének szerbiai kapcsolatokkal megbízott vezetője Várhelyi Olivérrel, az Európai Bizottság bővítési biztosával érkezett Szerbiába csütörtökön. A bővítési biztossal együtt vettek részt a szerbiai parlamenti pártokkal, majd az ellenzékkel folytatott tárgyalásokon.

Az uniós diplomaták az ellenzékkel folytatott párbeszéd jelentőségét emelték ki, és reményüket fejezték ki, hogy a választásokat követően az új kormány a jogállamiság erősítését, valamint az intézmények iránti bizalom növekedését elősegítő intézkedéseket hoz majd.

Vladimír Bilčík
választás
Tanja Fajon
Aleksandar Vučić
Európai Parlament

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.