Ugrás a tartalomra

A szeméthegyen túl

2020.02.14
19:58
2020.02.14
22:00
Forrás
Pannon RTV
A budapesti Turay Ida Színház előadásával folytatódott a zentai Teátrum Neked! színházfesztivál gyermekprogramja. A színház gyermektársulata a Szeméthegyen túl című darabot mutatta be.

Öt kicsi állat a szeméttelepet választotta lakhelyéül. Nagyon ragaszkodnak hozzá, és megvédik a károktól. Az előadással igyekeztek felhívni a gyermekek figyelmét a környezettudatos életmódra.

Tóth Alex, színész, Turay Ida Színház, Budapest: „Azért jó, hogy állatokként személyesítjük meg a főszereplőket, mert fogékonyabbak rá a gyerekek, onnantól kezdve értik. Hozzákötik, hogy hoppá a sündisznócska ezt gyűjtötte, vagy a nyuszi azt gyűjtötte, és egy kicsit már kapcsolják. Szerintem ezt elég kicsi kortól el lehet kezdeni üzenni nekik.”

Az előadásból az is kiderül, hogy az állatok hogyan keveredtek a szeméttelepre. Ezeken történeteken keresztül szerettek volna rávilágítani arra, hogy a kis állatok nem játékok, és tartásuk felelősséggel jár.

Szilvási Judit, színész, Turay Ida Színház, Budapest: „Szerintem ez egy kortalan üzenet. Nem csak a mai világban, hanem ez egy örök érvényű igazság, hogy sokszor válunk meg dolgoktól, személyektől, állatoktól úgy, hogy nem gondolunk bele a következményeibe, és ennek a felelősségébe.”

Szombat délelőtt egy bábelőadással zárják a fesztivál gyermekprogramját a szervezők. A legkisebbek a Világszép nádszálkisasszony című mesét tekinthetik meg a békéscsabai Napsugár Bábszínház előadásában.

Teátrum Neked!
Turay Ida Színház
Zenta

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.