Ugrás a tartalomra

Székely Bált tartottak szombat este a Pesti Vigadóban

2020.02.16
07:25
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
A Nemzetstratégiai Kutatóintézet idén hetedik alkalommal rendezte meg az eseményt, amelynek bevételét - a korábbi évekhez hasonlóan - külhoni magyar szervezetek részére ajánlották fel.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Keresztes lldikó előadásában hallhatták a Hazám című művet a VII. Székely Bál résztvevői. Az eseményt ezúttal is a Nemzetstratégiai Kutatóintézet szervezte. Szász Jenő, elnök, Nemzetstratégiai Kutatóintézet: „Éppen fővédnökünk, Kövér László házelnök úr fogalmazta meg egy korábbi Székely Bálon. Ha mi, magyarok nem akarunk elmerülni ebben az abszurd világban, akkor három dologra kell figyelni: egymásra, az értékeinkre és az érdekeinkre.”

Tiszteletbeli Székely címet kapott az eseményen Varga Mihály magyar pénzügyminiszter, valamint Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke.

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

Domokos László, az Állami Számvevőszék elnöke szerint fontos, hogy a magyar Országgyűlés 2010-ben megszavazta, hogy a Magyarország határain túl élő magyarok is magyar állampolgárok lehessenek: „Az elmúlt tíz év az arról szól valóban, hogy a Kárpát-medencében, Székelyföldön és Magyarországon is a kapcsolatok szövődnek, újabb és újabb barátságok, közvetlen kapcsolatok jönnek létre, és egy egységesülő gondolkodásmód terjed.”

Varga Mihály magyar pénzügyminiszter arról beszélt, hogy amikor mintegy harminc évvel ezelőtt először járt Székelyföldön, megfogadta, hogy élete egy részét annak fogja szentelni, hogy a székelyek és a magyarországi magyarok közötti kapcsolatok erősödjenek: „Ez a munka folyik, szerencsére egy olyan polgári kormányban, amelyik ezt küldetésének is érzi, a szó igazi, jó értelmében. Megtisztelő, hogy ennek a kormánynak én is tagja lehetek, és nagyon megtisztelő számomra, hogy mától kezdve mint tiszteletbeli székely tehetem ezt. Nagyon köszönöm ezt a kitüntetést.” 

Fotó: MTI/Balogh Zoltán

A bál bevételét jótékonysági célra fordítják. A kedvezményezettek között van a marosvásárhelyi Szent Erzsébet Társulás, az Oklándi Unitárius Egyházközség, a Kárpátaljai Református Egyházkerület és a Beregszászi Római Katolikus Egyházközség.

Székely Bál
Budapest
Vigadó

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.