Ugrás a tartalomra

Csárdásbált tartottak Újvidéken

2020.02.23
12:18
2020.02.23
17:42
Forrás
Pannon RTV
A rendezvénynek a Petőfi Sándor Magyar Művelődési Központ adott otthont.

Az újvidéki Csárdásbálra mintegy 170 vendég érkezett. A talpalávalót a doroszlói Haverock zenekar húzta.

Az est vendégművésze Teremi Trixi magyarországi színésznő volt, aki férjével és lányával közösen operettműsort adott elő.

Teremi Trixi, színész, Magyarország: „Nekem ez célkitűzésem, hogy a határon túli magyarokhoz is vigyem ezt a műfajt, hungarikumot, az operett műfaját. Nem csak ide Szerbiába, hanem felvidékre, Erdélybe és nagyon sok helyre járok. Legutóbb éppen Csatán voltam szintén egy magyar bálon, de ide Újvidékre már harmadszor érkezem, és már mondhatom, hazajövök. Vannak ismerős arcok, szeretek ide járni, ismerem az embereket, szeretik az operettet, úgyhogy ez nekem is nagyon jó érzés.”

A táncmulatságot a Vajdasági Magyar Szövetség újvidéki városi szervezete hívta életre, immár 19-dik alkalommal.

Vicsek Annamária, újvidéki elnök, VMSZ: „Azt hiszem, egy olyan időszak előtt, ami elébe nézünk most, hiszen a 2020-as év egy kampányév lesz, rengeteg feladatunk, kampányrendezvényünk lesz, a farsangi időszakban kicsit lazítunk, együtt vagyunk, ünnepelünk, táncolunk. Erről szól ez a mai nap.”

A rendezvényre Vajdaság több településéről és Magyarországról is érkeztek vendégek.

Újvidék
Vicsek Annamária
bál

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.