Ugrás a tartalomra

Koronavírussal fertőződött meg egy magyar Japánban

2020.02.24
17:09
2020.02.24
17:34
Forrás
Pannon RTV
Ezt jelentette be a Külgazdasági és Külügyminisztérium tájékoztatásért és Magyarország nemzetközi megjelenítéséért felelős államtitkára Budapesten.

Menczer Tamás közölte: pozitív lett a Japán mellett karanténba helyezett hajón dolgozó egyik magyar állampolgár koronavírustesztje. A Diamond Princess hajón három magyar állampolgár dolgozott, egy zenész testvérpár és egy felszolgáló.

Menczer Tamás, államtitkár, Külgazdasági és Külügyminisztérium, Magyarország: „Várhatóan két-három napon belül a hajóról átszállítják ezt a magyar állampolgárt vagy egy kórházba, vagy pedig egy megfigyelő központba. Azért van jelentősége a megfigyelőközpontnak is, mert ez a pozitív teszttel diagnosztizált magyar is elmondása szerint jól van, nem lázas és nem köhög. Ezért, ha ez így marad, lehet, hogy nem kórházba viszik, hanem tulajdonképpen az ilyen tünetmentes embereket egy úgynevezett karantén-megfigyelőközpontba szállították az eddigi gyakorlat szerint. Tehát szeretném még egyszer hangsúlyozni, van egy pozitív tesztünk, teszteredményünk, ugyanakkor az illető jól van, elmondása szerint nem lázas és nem köhög, a hajón karanténba helyezték, és várhatóan két-három napon belül fogják a hajóról átszállítani őt.”

Japán
koronavírus
Diamond Princess
fertőzés
Menczer Tamás

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.