Ugrás a tartalomra

A Székely Nemzeti Tanács kezdeményezésének támogatását kéri Szili Katalin

2020.02.25
17:23
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
A Székely Nemzeti Tanács által a nemzeti régiók védelméért indított európai polgári kezdeményezés támogatását kérte Szili Katalin Budapesten.

A Kárpát-medencei autonómiatörekvések egyeztetéséért felelős magyar miniszterelnöki megbízott elmondta, a kezdeményezés célja, hogy az Európai Unió a kohéziós alapokra vonatkozó döntéseinél és a saját intézkedései során elősegítse az őshonos nemzeti kisebbségek szülőföldön való boldogulását és gyarapodását. Úgy fogalmazott, nem kizárólag magyar ügyről van szó, Európában négyszáz kisebbség él, minden hetedik lakos egy őshonos vagy regionális kisebbségekhez tartozik.

Szili Katalin üdvözölte, hogy a magyar Országgyűlés 158 igen szavazattal, tartózkodás és ellenszavazat nélkül támogatta a vonatkozó határozati javaslatot. Hét országból egymillió támogató aláírásnak kell összegyűlnie május 7-ig.

A kezdeményezést a Vajdaságban élő, magyar állampolgársággal rendelkező személyek is támogathatják, csupán magyarországi személyi igazolványra vagy útlevélre van hozzá szükségük.

Székely Nemzeti Tanács
Szili Katalin

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.