Ugrás a tartalomra

Felgyorsult a koronavírus terjedése Németországban

2020.02.27
06:56
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
Németországban 24 óra alatt 7 új fertőzést regisztráltak, és három újabb tartományt ért el a járvány.

A 18 milliós Észak-Rajna-Vesztfáliában egy házaspárnál mutatták ki a kórokozót. Az utóbbi két hétben, a vírus lappangási ideje alatt aktívan részt vettek közösségük életében, és egy néhánynapos kirándulást is tettek Hollandiában, így igen sok emberrel kerültek kapcsolatba.

Baden-Württembergben kedd estétől szerda estéig négy embernél állapították meg a kórokozó jelenlétét. A négyből három eset összetartozik. Az első fertőzött egy 25 éves fiatalember, aki a hét végén érkezett haza Milánóból, a koronavírus-járvány európai gócpontjának térségéből. A vírust a tartományban még egy 32 éves férfinél diagnosztizálták, ugyancsak járt a közelmúltban Észak-Olaszországban.

Ezek az első olyan esetek Németországban, amelyek nem a járvány kínai gócpontjából, Vuhanból hazaszállított emberek körében fordultak elő.

A tüdőgyulladást okozó új koronavírus decemberben jelent meg a közép-kínai Vuhanban. Az ismert fertőzöttek száma világszerte meghaladja a 80 ezret, a halálos áldozatok száma 2700 felett van. A járvány 33 országot ért el. Leginkább Európában, Dél-Koreában és Iránban terjed.

Az Egészségügyi Világszervezet szerdai összesítése szerint az előző nap, kedden fordult elő első alkalommal, hogy több új fertőzést jelentettek Kínán kívülről, mint Kínában. Az ázsiai országban 411 új fertőzöttet találtak, a világ többi országát együttvéve pedig 427 új esetet regisztráltak.

koronavírus
Németország

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.