Ugrás a tartalomra

VMÚE-díjas Zséli Ágnes, a Pannon RTV törökbecsei tudósítója

2020.02.29
13:39
2020.02.29
18:46
Forrás
Pannon RTV
Március 6-án immár tizedik alkalommal adják majd át Zentán a kiemelkedő teljesítményt nyújtó újságíróknak a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesületének elismeréseit.

Az idei díjazottak között van a Pannon RTV törökbecsei tudósítója, Zséli Ágnes is, aki az egyesület szórványdíját érdemelte ki napi rendszerességű tudósításaival. Zséli Ágnes elsősorban a Szabadkai Magyar Rádió műsorát színesíti hangulatos anyagaival, de alkalmanként a televíziónak is készít riportokat.

Zséli Ágnes, újságíró, Pannon RTV: „Nagyon nagy megtiszteltetésnek tartom, hogy az idén a Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete nekem ítélte oda a szórványdíjat, hiszen ez mindannyiunk díja, nemcsak az enyém, hanem az itt élő Tisza-menti városkában tevékenykedő magyar közösségnek a díja, a vajdasági magyarok díja és azoknak a szakembereknek a díja, akiktől nagyon sok tanácsot kaptam annak érdekében, hogy sikerrel járjam ezt az életutat és megvalósítsam az álmaimat, hiszen az ember teszi a dolgát, próbálja bemutatni a nagyközönségnek azokat az értékeket, amelyek itt vannak körülöttünk, amelyek nem merülhetnek feledésbe, hiszen a hagyományok nem a hamu őrzése, hanem a láng továbbadása.”

Vajdasági Magyar Újságírók Egyesülete
VMÚE
Zséli Ágnes
Pannon RTV

Kapcsolódó tartalmak

Most

17:17, Frissítve: 18:26

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.