Ugrás a tartalomra

Magyarul a középiskolában - válaszd a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnáziumot!

2020.03.10
22:04
2023.06.13
10:44
Forrás
Pannon RTV
Bemutatkozik a Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium.

A szabadkai Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium az egyike azon két intézménynek, melyben magyar nyelvű tehetséggondozó oktatás folyik Szerbiában. A hangsúlyt a nyelvekre helyezik, így a gyerekek négy évig tanulnak angolt, németet, latint, szerbet és az anyanyelvüket.
Az iskolai órák délelőtt vannak, délután viszont tanórán kívüli tevékenység folyik az intézményben, úgy mint szakcsoportok, emelt szintű oktatás, felzárkóztatás céljából pótoktatás, versenyekre felkészítés, érettségi felkészítők.

Magyarul a középiskolában
Kosztolányi Dezső Tehetséggondozó Gimnázium

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.