Ugrás a tartalomra

Rendkívüli állapot Szerbiában

2020.03.16
08:09
2020.03.24
19:46
Forrás
Pannon RTV
Rendkívüli állapotot hirdetett a koronavírus miatt tegnap este Aleksandar Vučić. Mától zárva tartanak az óvodák, iskolák, egyetemek.

Az erről szóló döntést a köztársasági elnök, a kormányfő és a házelnök közösen hozta meg. Szerbiában eddig 55 koronavírussal fertőzött beteget regisztráltak, és 301 embernél végezték el a vírus kimutatását célzó tesztet.

„Tájékoztatom önöket, hogy döntést hoztunk a rendkívüli állapot kihirdetésére egész Szerbia területére vonatkozóan” - ezekkel a szavakkal jelentette be Aleksandar Vučić, hogy Szerbiában rendkívüli állapotot hirdettek a koronavírus-járvány megfékezésének érdekében. Az államfő hangsúlyozta, Szerbia háborúban áll egy láthatatlan ellenséggel, amelyet le kell győzni. Mint mondta: a harc az idősekért, ugyanakkor a jövőért is folyik. Vučić arra kérte a 65 évnél idősebb polgárokat, hogy ne hagyják el otthonaikat és ne tartózkodjanak az utcán. „Az élet bezárul, hogy megmenthessük az életet, hogy megmenthessük a szüleinket, hogy megmenthessük az időseket.”

Vučić hangsúlyozta továbbá, hogy az elkövetkező időszakban a katonaság is segítséget nyújt a koronavírus elleni küzdelemben. „Láthatják a katonaságot a legfontosabb intézmények mellett. Láthatják a Szerbiai Katonaság tagjait a kórházaknál. Ők az Önök katonái, a mi katonáink. A rendőrség is kemény munkát végez majd.”

Vučić elmondta, hogy Szerbia rendelkezik elegendő tartalékkal ahhoz, hogy ezt a nehéz időszakot átvészelje. Az április 26-ra tervezett háromszintű szerbiai választások esetleges halasztásáról az államfő kedden tárgyal a pártok vezetőivel.

vírus
koronavírus
Aleksandar Vučić

Most

16:43, Frissítve: 16:57

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.
16:26

Így várja Budapest a kínai elnököt

Belgrádból Budapestre repül a kínai elnök. Hszi Csin-ping péntekig tartó látogatása során kétoldalú politikai, gazdasági és nemzetközi kérdésekről tárgyal Orbán Viktor magyar miniszterelnökkel és Sulyok Tamás köztársasági elnökkel.
15:19, Frissítve: 15:32

Ahol a kihívásból játék lesz

Labdarúgás, röplabda, sakk – ezekben a kategóriákban mérhették össze tudásukat középiskolás diákok és egyetemi hallgatók Szabadkán. Sportnapot tartottak a Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar hallgatói.
13:35, Frissítve: 15:51

Folyamatosak a fejlesztések Szabadkán

Az elmúlt időszakban több utca is aszfaltburkolatot kapott, töltetcserét hajtottak végre a szabadkai 1-es számú vízgyárban, valamint az ivóvíz és a szennyvízhálózat bővítésén is dolgoznak. A VMSZ ezt a munkát június 2. után is folytatná.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.