Ugrás a tartalomra

Csaknem félmillióan fertőződtek már meg világszerte

2020.03.26
08:44
2024.03.19
08:50
Forrás
MTI
A koronavírus a világ 198 országában eddig 487 ezer embert fertőzött meg. A kór eddig 22 ezer ember életét követelte, a gyógyultak száma pedig meghaladja a 117 ezret.

A járvány európai gócpontjának számító Olaszországban 74 ezer fertőzöttet tartanak számon, az áldozatok száma elérte a 7500-at.

Spanyolországban egy nap alatt több mint 6 ezer fertőzöttet regisztráltak, ezzel a megbetegedettek száma meghaladja az 56 ezret, a halottak száma pedig a 4 ezret. A hatóságok további két héttel hosszabbították meg az országban hirdetett rendkívüli helyzetet, mivel az elhalálozottak száma már meghaladja a kínai áldozatok számát is.

Franciaországban 25 ezer koronavírusos estet tartanak számon, 1300-an haltak bele a szövődményekbe. A fertőzötteket az ország túlterhelt keleti tartományaiból különleges vonatokkal szállítják nyugatabbra. Emmanuel Macron jelentős pénzügyi segély látott elő az egészségügyi intézmények számára.

Az Egyesült Államokban ugrásszerűen emelkedik a megbetegedettek száma, a legfrissebb adatok szerint 68 ezren kapták el a kórt és ezer felett van az áldozatok száma.

koronavírus
fertőzött
világ
COVID-19

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.