Ugrás a tartalomra

Jelentős károkat szenvedtek a gyümölcsösök Észak-Bácskában

2020.03.26
17:23
2024.03.19
08:50
Forrás
Pannon RTV
Legnagyobb veszélyben a már sok helyen kivirágzott sárgabarack termése van. A szakemberek azt mondják, hogy a fagykár ellenére továbbra is el kell végezni a növényvédelmet az ültetvényeken.

Fotó: Laurent Gillieron/Keystone via AP

A kivirágzott barackfák megsínylették az elmúlt napok zord időjárását. A gazdák azt mondják, hogy csak néhány hét múlva lehet majd felbecsülni a keletkezett károkat.

Az őszibarackfáinak rügyeit vizsgálja a hajdújárási Kovács Norbert.

A tavaszias februári és március eleji hőmérsékletnek köszönhetően a fák már a múlt héten virágba borultak. Ezeket tizedelte meg a hétfői mínusz 6 fok körüli fagy - mutatta Kovács Norbert, hajdújárási termelő: „Amik teljesen ki voltak nyílva, sajnos azok között találunk olyat, aminek teljesen barna a közepe, a bibéje. Azok sajnos biztos, hogy elfagytak, de a csukott virágok, amik később fognak kinyílni, mert nem ugyanaz a fajta, vagy ugyanaz a fajta, de nem egyszerre nyílnak ki a virágok, azok között egyelőre látunk jókat. Tehát még a bizakodás megvan, hogy lesz baracktermésünk, valamekkora.”

Maurer Oszkárnak Hajdújáráson, Horgoson és Szerémségben is vannak szőlőültetvényei. Azt mondja, ez a növény nem sínylette meg annyira a fagyokat, mint a csonthéjasok: „A szőlő nem dől be ezeknek a korai meleg napoknak, ő kivárja az április elejét. Az április 1. és 10. közötti intervallumban szokott a rügyfakadásra sor kerülni. Ez az idén sem volt másképp, idén sem indultak meg a szőlők rügyezni, nem indultak meg fakadni. Éppen csak könnyezni kezdtek a vágásoknál, a metszési felületeken a csapok. Ez egy természetes folyamat. Ebből baja, kára nem volt a szőlőnek.”

Az észak-bácskai gyümölcsösökben az almafák rügyei még nem fakadtak ki, a meggy és a szilva is kevesebb kárt szenvedett mint a kajszibarack. Gulyás Oldal Nándor, agrármérnök: „Ami biztos, hogy a korai csonthájas gyümölcsfajták, mint a mandula és a kajszi, azt kijelenthetem, hogy szinte száz százalékban károsodott. Habár a kajszinál egyes régi fajtáknál, mint például a Nagykőrösi Óriásnál lehet találni ép gyümölcsöket, de ezt is úgy két méter magasságtól fölfelé.”

A szakember véleménye szerint a fagykárt szenvedett gyümölcsfák számára fontos a megfelelő növényvédelem biztosítása. Azokat a betegségeket és kórokozókat kell kezelni, amelyek magára a növényre hatnak károsan. Ilyenek például a levéltetvek, az atkák, illetve a lisztharmat.

gyümölcsös
szőlős
Észak-Bácska
fagykár

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.