Ugrás a tartalomra

Negatív Merkel harmadik koronavírus-tesztje is

2020.03.31
11:56
2020.03.31
12:03
Forrás
MTI
Továbbra is otthonról látja el hivatali feladatait. A szövetségi kormány tájékoztatása szerint a német kancellár még néhány napig házi karanténban marad.

Merkel március 22-én vonult karanténba, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust egyik orvosánál.

Angela Merkel nyolc napja, március 22-én vonult karanténba, miután kiderült, hogy kimutatták az új típusú koronavírust (SARS-CoV-2) egy orvosnál, akitől két nappal korábban védőoltást kapott tüdőgyulladást okozó pneumococcus baktérium ellen.

Németországban új szakasz kezdődik a koronavírus-járványban, ami a vírus okozta betegség (Covid-19) halálos áldozatai számának emelkedésével jár - mondta a legismertebb német szakértő, Christian Drosten, a berlini Charité egyetemi klinika virológiai intézetének vezetője a Norddeutscher Rundfunk (NDR) regionális közszolgálati médiatársasággal indított podcastjának hétfői kiadásában.

Mint mondta, a nemzetközi összevetésben eddig alacsony halálozási arány annak is tulajdonítható, hogy Németországnak szerencséje volt. A járvány kezdetén főleg fiatal, sportos emberek fertőződtek meg, például hobbi síelők, akik egy sívakációról hozták magukkal a vírust, és hasonló korú társaik között terjesztették. Az utóbbi napokban viszont újabb rétegekben, más korosztályokban is felütötte a fejét a kórokozó, például idősotthonokban - mondta Christian Drosten.

Kép: Tanjug/Peter Steffen/dpa via AP

Német hírportálok hétfői összefoglalói szerint legkevesebb 50 ember halt meg a Covid-19 betegségben időseket ellátó intézményekben. A legsúlyosabb helyzet egy würzburgi és wolfsburgi idősotthonban alakult ki. A würzburgi otthon 13 lakójával, a wolfsburgi intézményben 17 fertőzöttel végzett a betegség. Az esetek száma napról napra emelkedik, a hatóságok szigorú intézkedésekkel igyekeznek gátat vetni a folyamatnak. A wolfsburgi esetek miatt az alsó-szászországi tartományi kormány valamennyi bentlakásos otthonra felvételi tilalmat rendelt el.

A német társadalom több mint 20 százalékát kitevő idősek - a nagyjából 17,5 millió 65 éven feletti - helyzete így tovább súlyosbodik. A járvány eddig is ellátási feszültségeket okozott, mert az utazási korlátozások miatt több tízezer otthoni ápolást végző közép-, és kelet-európai munkavállaló esett ki a rendszerből.

Valamennyi korosztályt és az összes tartományt együttvéve hétfő este 63 929 fertőzöttet tartottak számon Németországban a Johns Hopkins Egyetem kimutatása szerint. Ez 5682 esettel - 9,7 százalékkal - több az egy nappal korábbi 58 247-nél. A halálos áldozatok száma 455-ről 560-ra emelkedett.

Angela Merkel
koronavírus
Wolfsburg
idősotthon
Johns Hopkins Egyetem

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.