Ugrás a tartalomra

Tűzeset a zentai Mákos városrészben

2020.04.01
16:37
2020.04.01
19:19
Forrás
Pannon RTV
Tűz ütött ki Zentán a Mákos elnevezésű városrészben. Az oka ismeretlen, azonban egyes információk szerint az elszáradt nád kaphatott lángra.

A helyszínre kiérkező hivatásos és önkéntes tűzoltók gyorsan eloltották a tüzet. Az említett városrészben főként gyümölcsösök és szántóföldek találhatóak.

A szemtanúk elmondása szerint már a délelőtt folyamán messziről lehetett látni a füstfelhőket. Később azonban már csak a korom és a füst emlékeztetett a tűzre a baleset helyszínén. Szerencsére sem anyagi kár, sem személyi sérülés nem keletkezett.

Az esetet a koronavírus miatt létrehozott kapcsolattartó központban jelentették. Az első hívások a késő délelőtt folyamán futottak be – mondta el Lőrinc Csongor, a zentai Kapcsolattartó Központ koordinátora: „Lakossági bejelentés után intézkedtünk, ugyanis voltak olyan rendesek az emberek, hogy akik Zenta és Ada között jártak, felhívták a call centerünket azzal az információval, hogy valami füstöl ott, a Mákos környékén. Mivel rendkívüli esetről van szó, az az utasítás van kiadva a diszpécsereinknek, hogy értesítik a koordinátort. Így, miután értesítettek engem, jelentettük a tűzoltóknak, ők utána néztek a dolgoknak, és megkezdődött az akció.”

A terület az egykori cukorgyár ülepítőhelye volt, azonban, az információk szerint, ma már magántulajdonban van.

Zenta
Mákos város
Lőrinc Csongor

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.