Ugrás a tartalomra

Elhunyt Bill Withers amerikai énekes

2020.04.03
20:52
2020.04.03
20:59
Forrás
Pannon RTV
81 éves korában meghalt Bill Withers, többek között az Ain't No Sunshine című világsláger szerzője és előadója. A család tájékoztatása szerint a zenész halálát szívproblémái okozták – írja a Guardian.

Withers 1938-ban született egy igen szegény család gyerekeként. Huszonkilenc évesen kezdett el zenélni, miután kilenc évig szolgált a haditengerészetnél. Később repülőgépgyári alkalmazottként dolgozott, a műszakok között pedig gitározni tanulni – a fizetését stúdiófelvételekre fordította. Just As I Am című első albumát 1970-ben rögzítette. 1985-ig további hét stúdióalbumot készített, majd visszavonult, de dalai a mai napig óriási hatással bírtak az R&B-re és a hip-hopra is. Withers 3 Grammy-díjat is kapott pályafutása alatt, és öt évvel ezelőtt, 2015-ben bekerült a Rock and Roll Hall of Fame-be.

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.