Ugrás a tartalomra

A kínaiak szerint szükség lesz 24 órás kijárási tilalomra Szerbiában

2020.04.05
18:04
2020.04.05
18:34
Forrás
B92
Felelőtlenül viselkednek az ország lakosai - mondják a távol-keleti szakemberek.

A szerbiai lakosok felelőtlen magatartása miatt lesz szükség a 24 órás kijárási tilalom bevezetésére - mondják az itt segítő kínai orvosok. Az emberek közül többen nem hordanak védőmaszkot, valamint az utcára is sokan kimerészkednek. A nem megfelelő hozzáállás nemcsak Belgrádban, hanem más városokban is megfigyelhető, főként hétvégente - teszik hozzá. A kínai orvoscsoport véleménye szerint a polgárok még mindig nem elég óvatosak, emiatt úgy vélik, hogy a kijárási tilalmat 24 órásra kellene meghosszabbítani.

A szakértő felhívta a figyelmet arra is, hogy az országban a megfelelő intézkedéseknek köszönhetően egyelőre még jobb a helyzet, mind például Olaszországban vagy Spanyolországban. Ennek ellenére az új esetek száma gyorsan növekszik, egyebek mellett ezért is meg kell érteniük a lakosoknak, hogy meg kell hosszabbítani a kijárási tilalmat, amelyet mindenkinek be kell majd tartania.

koronavírus
kijárási tilalom

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.