Ugrás a tartalomra

Koronavírus - Megfertőződött több tigris New York egyik állatkertjében

2020.04.06
10:08
Forrás
MTI
New York egyik állatkertjének több nagymacskája is megfertőződött a koronavírussal - jelentette be az amerikai szövetségi agrárminisztérium.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták a vírust. New York Bronx negyedének állatkertjében Nadia, az egyik négyéves maláj tigris szervezetében bukkantak először a kórokozóra.

A minisztérium közleménye szerint Nadiát azt követően kezdték el vizsgálni, hogy szárazon köhögött és étvágytalan lett. Először megröntgenezték, vérmintát vettek tőle és ultrahangos vizsgálatokat végeztek el rajta, majd - tekintettel a New Yorkban tomboló koronavírus-járványra - megcsinálták a vírustesztet is.

A többi nagymacskát szintén tanulmányozták, és kiderült, hogy további három tigris és három oroszlán is megfertőződött.

Ez az első eset, hogy tigrisnél és oroszlánnál kimutatták az új típusú koronavírust.

Az állatkertet még március közepén bezárták, az első tigrisen annak a hónapnak a végén jelentkeztek a betegség tünetei. Paul Calle, az intézmény főállatorvosa úgy véli, hogy a nagymacska az állatkert egyik fertőzött, de tünetmentes alkalmazottjától kapta el a vírust.

A szövetségi minisztérium szerint nincs bizonyíték arra, hogy a fertőzés emberről állatra is terjedhet, de közleményében óva intette a már fertőzéssel diagnosztizáltakat attól, hogy kedvenc háziállataik közelében legyenek.

koronavírus
állatkert
tigris
oroszlán
koronavírus-fertőzött

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.