Ugrás a tartalomra

A 3 százalékos gazdasági visszaesés nem is olyan szörnyű

2020.04.15
08:28
2020.04.15
17:36
Forrás
Pannon RTV, Tanjug
Ez az előrejelzés optimistának tekinthető – állítja Goran Nikolić közgazdász. Az IMF becslése szerint ugyanis a gazdasági visszaesés 3 százalék körüli lesz Szerbiában a koronavírus-járvány miatt.

Szakemberek szerint a Nemzetközi Valutaalap előrejelzése nem is annyira rossz, ahhoz képest, hogy más országok esetében sokkal nagyobb visszaesést jósolnak. Goran Nikolić közgazdász egyenesen azt mondta, a 3 százalékos gazdasági zsugorodás optimistának tekinthető, és ha így lenne, az nem járna komoly következményekkel az életünkre. A fejlett nyugati államok számíthatnak a legnagyobb visszaesésre. A GDP csökkenése ezekben az államokban 6-7 százalékos lehet. Az IMF azt ígérte, a fejlődő országokat is segíti abban, hogy kilábaljanak a válságból, az olyanokat is, mint Szerbia - mondta Goran Nikolić közgazdász.

„Gyakorlatilag nem lesznek különösebb feltételek. Általában véve nem lesznek feltételek támasztva. Arra törekednek majd, hogy külön segítsenek a fejlődő országoknak, amilyen Szerbia is. Azt gondolom, minden olyan eszközt fel kell használni, amelyet kamat nélkül ad az IMF és a Világbank, hogy minél olcsóbban, fájdalommentesebben legyünk túl ezen. Az a legfontosabb. Hogy kinél adósodunk el? Annál, aki hitelt ad nekünk kamat nélkül, illetve a legkisebb kamattal.”

gazdaság
visszaesés
csökkenés
IMF
Goran Nikolić
Nemzetközi Valutaalap

Most

11:34, Frissítve: 11:41

Kiadós csapadék kellene a földeken

A hirtelen érkezett és tartósan magas hőmérséklet, valamint a csapadék hiánya továbbra is megnehezíti a termelők helyzetét - mondják a Zenta környéki gazdák. Jelenleg a kártevőkkel is fel kell venniük a harcot.
21:59, Frissítve: 11:04

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.