Ugrás a tartalomra

Interjú Marsalkó Dáviddal

2020.04.21
18:24
2023.11.02
09:03
Forrás
Pannon RTV
Sikerekről, a kezdeti nehézségekről és az eddig bejárt zenei pályáról is beszélt Marsalkó Dávid, a Halott Pénz frontembere a Pannon Rádió Csillaghullás című műsorában.

A zenekar 16 éve alakult, azonban az áttörő sikerre éveket vártak a tagok. Először hip-hop és underground fórumokon próbálkoztak.

Majd a 2013-as év hozott egy fordulópontot a zenekar életében, ugyanis az akkori lemez megjelenésével vált igazán ismerté a Halott Pénz. Ez nagy változásokat hozott, leginkább abban, hogy az élő koncertek színvonala óriásit emelkedett. Dávid szerint ekkor váltak a klasszikus értelembe vett zenekari formációvá, akik napról napra győzték meg a közönséget. Majd a rádiók is folyamatosan játszották a dalaikat, illetve az interneten is felkapottá váltak.

A legfontosabb, hogy a közönség megszerette és támogatta ezt a dolgot, mert enélkül semmi sincs - tette hozzá a frontember.

A zenekar tavaly egy a róluk szóló dokumentumfilmmel ünnepelte a 15 éves jubileumát. Az alkotásban a zenekar tagjai, a hozzátartozók, a zenésztársak, és a közeli barátok is megszólalnak.

A zenekar legújabb dala a Melletted az év elején íródott, és pár hete jelent meg. A klipet még a koronavírus-járvány kitörése előtt leforgatták. Kicsit tavaszi, kicsit kirángatja az embereket ebből a borús hangulatból - fogalmazott Dávid a Pannon Rádiónak adott interjúban. Egyben laza, vicces és komoly is - mondja. A dal kiindulópontja egyébként az emberi kapcsolatok bonyolultsága volt.

Az ember mindig tudja legbelül, hogy kik azok az igazán fontos emberek az életében - hangsúlyozta a frontember.

A koronavírus-járvány miatti rendkívül helyzetet nagyon nehezen viseli a zenekar frontembere. Igen hullámázó, de talán ezt mindenki ebben a szituációban, de igyekszem tevékeny lenni - mondta Marsalkó Dávid a Csillaghullásban.

Ha lazul a helyzet friss körülmények között és aktívan szeretne visszatérni a Halott Pénz zenekar.

Az interjú meghallgatható a Csillaghullás Facebook-oldalán, a Csillaghullás - Pannon Rádió 91,5 MHz-en.

Halott Pénz
Marsalkó Dávid
Csillaghullás

Kapcsolódó tartalmak

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 07:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.