Ugrás a tartalomra

Kedden ülésezik a szerbiai parlament

2020.04.27
12:25
2020.04.27
15:36
Forrás
Szerbiai RTV
Maszkban, kesztyűben ülnek a képviselők a padsorokba.

A járvány kitörése óta először ülésezik a szerb parlament. Az első megvitatásra váró témák között szerepelnek egyebek között a rendkívüli helyzettel kapcsolatban eddig hozott döntések és határozatok is. Maja Gojković, a köztársasági parlament elnöke a szerb közmédiának elmondta, 45 napirendi pont kerül majd a képviselők elé.

A választási tevékenységek folytatásáról a Köztársasági Választási Bizottság dönt a rendkívüli állapot megszüntetése után – mondta Maja Gojković: „Az Alkotmányt és a törvényeinket figyelembe véve ismét meg lesz határozva a választások időpontja köztársasági parlamenti, tartományi és helyi önkormányzati szinten is.”

A koronavírus felülírta a pártok kampányát is. Minden, amiről a világjárványt megelőzően szót ejtettek a pártok, mostanra érvényüket vesztették – vélik a politikai szakértők.

Bojan Klačar, a CESID programigazgatója szerint a kampányt a COVID-19 járvány fogja meghatározni: „Nem lenne meglepetés, ha a parlament padsoraiban olyan pártok képviselői is megjelennének, akik eddig bojkottálták a parlament munkáját. Valamiféle különleges helyzetben vagyunk és nem lenne meglepetés, ha olyan embereket látnánk, akiket hosszabb ideje nem láttunk a parlamentben.”

A parlament az egészségügyi szakemberek ajánlásainak megfelelően fog ülésezni. A képviselők, maszkban, kesztyűben és minden második széken foglalhatnak majd helyet a padsorokban. A cél az, hogy senkinek se kerüljön veszélybe az egészsége - mondta Gojković.

Maja Gojković, a szerbiai köztársasági parlament elnöke: „Az, ami vonatkozik a polgárokra, ugyanúgy vonatkozik a köztársasági parlamenti képviselőkre, újságírókra is, akik az ülés napján belépnek a szerbiai köztársasági parlament épületébe. Kötelező lázmérés lesz, védőfelszerelést kapnak, kesztyűket, maszkokat. A képviselők között távolság lesz, minden második ülőhelyen lehet majd helyet foglalni. Tehát, ami az állampolgárokra vonatkozik, azt mindenki másnak is be kell tartania.”

szerbiai parlament
ülés
járvány
koronavírus
maszk
kesztyű
képviselők
Maja Gojković

Most

19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.