Ugrás a tartalomra

Új-Zéland legyőzte a járványt - egy időre

2020.04.27
10:48
2020.05.02
14:35
Forrás
Index.hu
A szigorú és időben meghozott korlátozások révén sikerült megakadályozni a vírus terjedését.

Egy időre győzelmet aratott Új-Zéland a járvány felett – közölte a kormányfő, miután a szigetországban napok alatt egyetlen új fertőzést regisztráltak, ezzel megállították a vírus terjedését – írta a BBC. Jacinda Ardern azonban hangsúlyozta a győzelem időlegességét, hiszen nem a vírus ellenszerét találták meg, csupán a szigorú és időben meghozott kijárási korlátozások révén sikerült megakadályozni a közösségi terjedést. Új-Zélandon 1500 fertőzöttet és 19 halálesetet regisztráltak. A kedvező adatok nyomán kedden jelentősen enyhítenek a korlátozásokon, több vállalkozás újra elindulhat, de a kormányfő elmondta: „Beindítjuk a gazdaságot, de nem indítjuk be közösségi életünket.” Új-Zéland néhány tucat esetnél tartott, amikor lezárta határait, az érkezőket karanténba helyezte, és széles körben hajtott végre teszteket. A kormányfő szerint enélkül a 4,9 milliós országban naponta ezer új fertőzött is lehetne, így azonban „sikerült elkerülni a legrosszabbat”.

koronavírus
új-zéland
fertőzés

Most

16:51, Frissítve: 21:15

Deli: mi a béke pártján vagyunk

Június 9-én, vagyis egy hónap múlva európai parlamenti választásokat tartanak. A voksolásnak nagy tétje van, mivel az eredmények hatással lesznek az EU lakosságára, de a vajdasági magyarság életére is.

Népszerű

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.