Ugrás a tartalomra

Aranyat ért a májusi eső?

2020.05.02
13:50
2020.05.02
16:08
Forrás
Pannon RTV
Az utolsó pillanatban jött, de egyelőre csak tűzoltásnak elegendő az elmúlt két napban hullott csapadék - mondják az észak-bácskai gazdák.

A szakemberek szerint a fekete földeken nagyjából 10-15, a homokvidéken azonban mindössze 6-7 milliméternyi eső hullott.

Az ilyenkor megszokottól jóval elmaradt a csapadék mennyisége az elmúlt hónapokban. A május elsején és másodikán esett aranyat érő eső legalább némileg enyhített az aszálykárokon Észak-Bácskában.

Rihter Ferenc szabadkai termelő szerint néhol már későn is jött a csapadék: „Ez nagyon jól jött a búzára meg a tavaszi vetésekre is. Mert sok helyen a mag még benne van a száraz homokban, és nem bírt kikelni.”

Két nap alatt átlagosan 8-10 milliméter eső hullott Észak-Bácskában - mondta Bognár Pásztor Hajnalka. A növényvédelmi szakmérnök szerint a tavasszal elvetett kukorica, napraforgó és szója keléséhez és növekedéséhez életmentő ez a csapadék. De most kell a növényeket gyomirtózni is: „Ezt általában vetés után, kelés előtt alkalmazzák a termelők, és ahhoz, hogy aktiválódjanak, 10 milliméter csapadék kell.”

Örülnek a ludasi gazdák, hogy végre megnyíltak az ég csatornái. Aladics Tibor helybeli vállalkozó szerint most nem szabad késlekedni a tavaszi munkákkal. Amint visszatér a felmelegedés, ki kell menni a földekre: „Föléled a természet teljesen, a növények újraélik magukat, ez azt jelenti, hogy a haszonnövények is, és a káros gyomnövények is. Az elkövetkező időszak erről fog szólni, hogy védekezzünk a gyomnövények ellen.”

A búza és az árpa esetében itt van a kalászosodás ideje, ekkor kell elindítani a gombabetegségek elleni védelmet - tette hozzá a szakember.

eső
esőzések
vetésszerkezet
vetés
búza
kukorica
Bognár Pásztor Hajnalka

Most

07:31, Frissítve: 07:36

Tankok törtek be Rafah területére

Néhány órája megindult Izrael szárazföldi hadművelete, helyszíni jelentések szerint legalább egy izraeli gépesített zászlóalj behatolt a Gázai övezet déli részébe.
19:37, Frissítve: 19:54

Nem hadászati nukleáris gyakorlatot tart Oroszország

Arra utasította az orosz fegyveres erők vezérkarát Vlagyimir Putyin orosz elnök, hogy készüljön fel egy olyan hadgyakorlatra, amelyen nem hadászati nukleáris fegyverek használatát fogják gyakorolni - közölte az orosz védelmi minisztérium.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.