Ugrás a tartalomra

Támogatás a szabadművészeknek

2020.05.06
19:21
Forrás
Szerbiai RTV
211,7 millió dinárt különít majd el holnapi ülésén a szerb kormány szabadművészek számára - mondta a szerb miniszterelnök a mai köztársasági parlamenti ülésen.

Ana Brnabić hozzátette, ez azt jelenti, hogy a művészek három hónapig 30 ezer dinár anyagi segítséget kapnak. A holnapi kormányülésen döntenek majd arról, hogy ezt az összeget a helyi önkormányzatokon keresztül kapják meg az erre jogosultak. Brnabić ugyanakkor azt is bejelentette, hogy pályázatot írnak majd ki a szabadművészek számára. 

művész
művészek
Ana Brnabić

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.