Ugrás a tartalomra

„A szerb gazdaság viszonylag jól viselte a válságot”

2020.05.08
11:38
2020.05.08
16:04
Forrás
Pannon RTV
A szerbiai cégek megőrizték külföldi piacaikat, az ország azon kevés államok közé tartozik, amelyek esetében kielégítő volt a kivitel mértéke az elmúlt két hónapban - nyilatkozta Marko Čadež.

A Szerbiai Gazdasági Kamara elnöke elmondta, az itteni vállalatok többsége rugalmas volt, és meg tudta szervezni a munkát a rendkívüli állapot idején is. A korlátozások enyhítése után több mint 80 ezer munkás tért vissza munkahelyére az elmúlt időszakban, de azzal, hogy fokozatosan indul be például a személyszállítás, további dolgozók veszik fel az eddig szüneteltetett munkát. A Szerbiai Gazdasági Kamara adatai szerint a rendkívüli állapot alatt mindenből volt elegendő az üzletekben, így a vásárlók be tudták szerezni a mindennapi élethez szükséges termékeket. A kereskedelemben március elején nagyobb volt a kereslet és a forgalom, mint szilveszter előtt. Alapvetően a szerb gazdaság viszonylag jól viselte a válságot - mondta Marko Čadež: „Megközelítőleg egy év kell, hogy a gazdaság felépüljön. Ez ebből a szempontból, ha megnéznek más országokat, nagyon kevés idő. Néhány országban 5-10 évre is szükség lehet, mert nem sikerült megvédeniük a gazdaság gerincét, a kis- és középvállalkozásokat, hogy végezzenek kivitelt. Ez nagy dolog. A gazdasági szereplők még minket is megleptek, hogy sokkal rugalmasabbak voltak, mint amennyire mi gondoltuk.”

Szerbiai Gazdasági Kamara
Marko Čadež
válság
cég
export

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.