Ugrás a tartalomra

Megújul Törökbecse központja

2020.05.08
12:54
Forrás
Pannon RTV
Tizenhat szemeteskannával, valamint kilenc kerékpárállvánnyal gazdagodik Törökbecse központja. Az újítás a helyi közösség jóvoltából valósul meg.

Törökbecse központjában 30 szemeteskosár áll a helyiek rendelkezésére, melyből a télen mintegy tízet ismeretlen tettesek tettek tönkre. 

Emellett a bevásárlóközpontok, a péküzletek, közintézmények előtt hiány mutatkozott a kerékpár állványokból, így a helyiek a kétkerekű járművüket a fához, vagy a falhoz támasztották. 

Továbbá a korábban közveszélyessé nyilvánított két játszótéren a régi csúszdákat nemrég újakra cserélték. Miroslav Macura helyi közösségi titkár elmondta, hogy a májusi akció keretében más újítások is várhatók. Így a Tisza–parton lévő homokos röplabda- és focipálya új védőhálót kap, az azt tartó oszlopokat is vastagabbra cserélik. Törökbecse a 16 új szemeteskosárra, valamint a 9 kerékpárállványra összesen 300 000 dinárt különített el, amelyet a helyi járulékból biztosítanak.

Törökbecse
Miroslav Macura
szemetes
játszótér

Most

21:59, Frissítve: 22:34

Megérkezett Belgrádba a kínai elnök

A kínai elnök gépét szerbiai felségjelzésű MiG-29-es vadászgépek kísérték a Nikola Tesla repülőtérig, ahol a szerb hadsereg gárdája sorakozott fel a tiszteletére.
17:17, Frissítve: 19:39

Ma kiderül, kik vihetik haza az ajándékokat!

A Közügyek kérdésére csaknem ötszáz válasz érkezett Vajdaság szinte minden részéből. Mai műsorunkban kiderül, hogy ki csobbanhat a családjával Mórahalmon. Nézzék a 18 óra 10 perckor kezdődő műsorunkat.
16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.