Ugrás a tartalomra

Az európai béke és egység ünnepe

2020.05.09
08:02
2020.05.09
13:44
Forrás
europa.eu
Május 9-én világszerte a fasizmus felett aratott győzelemről emlékeznek meg, valamint ez a dátum az európai béke és az egység ünnepe is.

Kép: Tanjug/AP Photo/Markus Schreiber

75 évvel ezelőtt Németország feltétel nélküli kapitulációra vonatkozó szerződést írt alá, és ezzel véget ért a II. Világháború.A Németország feltétel nélküli megadását rögzítő dokumentumot 1945. május 7-én írták alá, de az csak közép-európai idő szerint május 8-án 23 óra 1 perckor lépett életbe. Ekkor Moszkvában már május 9-e volt. Oroszországban ma légi parádéval ünnepeltek.

Kép: Tanjug/AP Photo/Dmitri Lovetsky

Szerbia is május 9-én ünnepli felszabadulását. A mai nap Szerbiában állami ünnep, de nem munkaszüneti nap.

Ugyanezen a napon a történelmi jelentőségű Schuman-nyilatkozat évfordulóját is ünnepeljük. Robert Schuman francia külügyminiszter 70 évvel ezelőtt, 1950-ben ezen a napon jelentette be Párizsban a Schuman-tervet. Ez az Európai Unió alapját képező Európai Acél- és Szénközösség megalapításához vezetett. Az alapító tagállamok ötlete az volt, hogy a közösség kezelje a tagállamok területén lévő szén- és acélkészletet, illetve hogy közös piacot teremtsen számukra a vámok eltörlésével. Az elgondolás részben gazdasági, részben politikai célzatú volt, és a térség hosszútávú békéjét volt hivatott szolgálni. A közösségből megalakuló Európai Unió 1993-ban jött létre.

A májusi Európa-nap alkalmából az uniós intézmények Brüsszelben és Strasbourgban megnyitják kapuikat az érdeklődők előtt. Az Európában és a világ többi részén működő helyi uniós irodák ilyenkor gazdag felnőtt- és gyermekprogram-választékkal várják a látogatókat.

Kép: Tanjug/Christophe Gateau/dpa via AP

fasizmus
béke
egység
ünnep
győzelem
Németország
Schuman-nyilatkozat
Európai Unió
Párizs
Brüsszel
Strasbourg

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.