Ugrás a tartalomra

Újabb 400 ezer üdülési utalványt osztanak ki Szerbiában

2020.05.11
16:14
2020.05.11
16:37
Forrás
Pannon RTV
Azok a nyugdíjasok, egyetemisták és munkavállalók, akik fizetése kevesebb 70 ezer dinárnál, május 13-ától, vagyis szerdától jelentkezhetnek az üdülési utalványokért.

A munkavállalókra vonatkozó korlát eddig 60 ezer dinár volt. Rasim Ljajić turisztikai és kereskedelmi miniszter  kifejtette, hogy a hallgatók nem használhatják utalványaikat sem lakóhelyükön, sem ott, ahol tanulnak. Megakadályozva ezzel a visszaéléseket, illetve lehetőségük lesz a hallgatóknak Szerbia már területeire is utazni. Ljajić szerint ezek az utalványok jelentősen meghosszabbítják majd a turisztikai szezont az év végéig.

Rasim Ljajić, turisztikai és kereskedelmi miniszter: „Arra számítunk, hogy ezt a 400 ezer utalványt mind kiosztjuk. Az év elején nagyobb volt az érdeklődés, mint amennyire számítottunk, kevesebb mint másfél hónap alatt 160 ezer utalványt osztottunk szét. Reméljük, hogy ez a 400 ezer utalvány viszonylag gyorsan gazdára talál.”  

üdülés
utalvány
kirándulás
Rasim Ljajić

Most

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.