Ugrás a tartalomra

Visszatéríti a diákok bérleteinek árát a Severtrans

2020.05.13
14:12
2020.05.13
14:23
Forrás
Pannon RTV
A zentai önkormányzat megállapodott a helyi Severtrans Utasszállító Vállalattal, hogy a cég visszatéríti a hónapos jegyek árából azt az összeget, amelyet a tanulók nem használtak fel utazásra.

Perpauer Attila, a Községi Tanács oktatással és művelődéssel megbízott tagja elmondta, ez két tételt foglal magába: az első a februári influenza-járvány miatti hét munkanap, a második pedig a március 16-a és 31-e közötti időszak, vagyis a rendkívüli állapot bevezetésétől a hónap végéig. A döntés oka, hogy a szülők már február végén megvásárolták a következő hónapos jegyet.

Perpauer felhívja a figyelmet, hogy az elsős, a másodikos és a harmadikos diákok esetében a visszatérítendő összeget levonják a szeptemberi jegy árából, azonban a végzős diákok esetében a szóban forgó összeget visszautalják. Ezért kérik az érintett ballagó diákokat, hogy a további részletek egyeztetése érdekében jelentkezzenek a Sevetransnál a 024/812-044-es telefonszámon, vagy a severtrans.as@gmail.com e-mail címen.

Severtrans
busz
Zenta
Perpauer Attila
visszatérítés

Most

13:46, Frissítve: 13:56

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 13:09

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral megnevezésű program során általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.