Ugrás a tartalomra

Befejezés előtt áll a Kátyot az ipari zónával összekötő felüljáró

2020.05.22
17:18
2020.05.22
19:36
Forrás
Pannon RTV
Hamarosan elkészül a Belgrád-Újvidék autópálya feletti felüljáró, amely összeköti Kátyot az ipari zónával.

Az itt zajló munkálatokat tekintette meg ma Zorana Мihajlović építésügyi miniszter és Miloš Vučević, Újvidék polgármestere. Emellett körbejárták a városban a szerb biztonsági erők részére előlátott olcsó lakások építési munkálatait.

Újvidéken a rendőrség, a katonaság és a Biztonsági Információs Ügynökség tagjai számára tavaly kezdték el a lakások építését. A tervek szerint az év végéig 548 lakás el is készül.

Nebojša Šurlan, igazgató, Szerbia Építési Igazgatósága: „Ebben az évben négy tendert írtunk ki, kettő be van fejezve, és megvannak a kivitelezők. Ez az építési terület itt található. Kétszer 438 lakást építünk. Az első fázis befejezésének határideje jövő év júliusa, a másodiké pedig 2022 eleje.”

Szerbia több városában is építenek lakásokat a szerb biztonsági erők számára. Az újvidéki építkezés egyike ezeknek.

Miloš Vučević, polgármester, Újvidék: „Ez lesz a város egyik legszebb és legélhetőbb része. Új iskola és óvoda is épül majd itt. A hátam mögött látható területen lesz a leendő atlétikai csarnok, sportközpont és sportpálya. Ebben az évben kell megállapodni a kivitelezésről, tehát ezek kitűnő hírek.”

A nap folyamán megtekintették a Belgrád-Újvidék autópálya feletti felüljárón folyó munkálatokat is. Újvidék útinfrastruktúrájába 2 milliárd dinárt fektettek, ennek része a hamarosan befejezésre kerülő útszakasz is.

Zorana Mihajlović, építésügyi miniszter, Szerbia: „Közösen körbejártuk a felüljárót, amely, ahogy értesültem a kivitelezőktől, körülbelül 15 nap múlva lesz kész, és amely össze fogja kötni a Kátyon élő embereket az ipari zónával és a Sanghaj városrésszel. Ez örömmel tölt el, mivel közel 500 millió dinárt fektettünk ebbe. Ennyibe kerül az épülő és lassan elkészülő felüljáró.”

A biztonsági erők tagjai mellett lehetővé szeretnék tenni az egészségügyben és az oktatásban dolgozóknak is, hogy olcsó lakásokhoz jussanak - mondta el Zorana Mihajlović.

felüljáró
Miloš Vučević
Káty
Újvidék
ipari zóna
autópálya
Zorana Mihajlović

Most

18:36

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.
17:58, Frissítve: 18:12

Hszi Csin-ping megérkezett Franciaországba

A kínai elnök Emmanuel Macron francia államfő meghívására érkezett Párizsba, ugyanis a két ország 60 éve lépett diplomáciai kapcsolatba. Hszi Csin-ping franciaországi látogatása után Szerbiába és Magyarországra is ellátogat.
16:01, Frissítve: 16:11

Verstappené a pole pozíció

A címvédő és háromszoros világbajnok Max Verstappen, a Red Bull versenyzője volt a leggyorsabb a Forma-1-es Miami Nagydíj szombati időmérő edzésén, így a vasárnapi futamot ő kezdheti majd az élről.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.