Ugrás a tartalomra

Iskolafelújítás tartományi támogatásból Temerinben

2020.05.23
14:37
2020.05.23
17:18
Forrás
Pannon RTV
Temerin községben az elmúlt négy évben a tartományi kormány segítségével mintegy 450 millió dinárnyi beruházást valósítottak meg.

A legújabb befektetésnek köszönhetően egy általános iskola sportpályájának és a távfűtőrendszerének a felújítását sikerült megvalósítani.

3,2 millió dinárba került a Petar Kočić Általános Iskola sportpályájának felújítása. Az új terepet minőségi, az időjárási viszonyoknak is ellenálló anyagból építették meg.

Temerinben a fontosabb beruházások közé tartozik a távfűtőrendszer felújítása. Erre 52 millió dinárt kapott a község. Đuro Žiga községi elnök elmondta, emellett több jövőbeni terv is kilátásban van: „Temerin községben 50 évvel ezelőtt kiépítették a szennyvízelvezetőt, és ahogy a település nőtt, ezt a csatornarendszert is bővítették. Legnagyobb részét a csöveknek fel kell újítani, illetve le kell cseréni az azbesztcsöveket. Emellett pedig azt tervezzük, hogy az elkövetkező években ivóvízgyárat építünk Temerinben.”

A távfűtőrendszer felújítási munkálatai két fázisban történnek. Tavaly a kazánokat cserélték le, most az új, szigetelt csöveket helyezik le.

A felújítással az eddigi veszteségeket is jelentősen lecsökkentik - mondta Đorđe Milićević, a tartományi kormány alelnöke: „Ez egy minőségibb és hatékonyabb rendszer lesz, amely kevesebb üzemanyaggal működik majd, így jelentős lesz a megtakarítás. Eddig nagy volt a veszteség, a számítások szerint évi 120 ezer eurót, illetve 14-15 millió dinárt takaríthat meg a község, és ezt az összeget más beruházásokra fordíthatják majd.”

A községben egyebek mellett az oktatási intézményeket is tatarozzák, valamint tervben van a szennyvíztisztító kiépítése is, amely mintegy 4 millió euróba kerülne.

Temerin
tartományi kormány
iskola
sportpálya
távfűtőrendszer
Đuro Žiga
Đorđe Milićević

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.