Ugrás a tartalomra

Négy új bemutatót készít a Kosztolányi Színház

2012.09.06
13:01


Új fázisába érkezett a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház
Új fázisába érkezett a szabadkai Kosztolányi Dezső Színház. Amellett, hogy a társulat továbbra is foglalkozik a minket körülvevő világgal, problémákkal, más stílusú produkciókat is készítenek az új évadban. 4 bemutatót terveznek. A kapacitását tekintve 2 új előadást bírna el a társulat évadonként, ennek ellenére az intézmény munkatársai évről évre tartják magukat ehhez a bemutatószámhoz. A szeptember a külföldi vendégszereplések és fesztiválok jegyében zajlik majd.



A hónap végén mutatják be Szegeden a Passport 3 című előadást, amely az IPA Magyarország-Szerbia Határon Átnyúló Együttműködési Program részeként valósult meg. A három részes előadássorozatban szabadkai és szegedi színészek játszanak. Ezt az előadást a városban novemberben, a Desiré fesztivál ideje alatt lehet megnézni. „A harmadik Passport előadás után Keszég László kezd dolgozni, a Vinaji külön a társulatra írt egy darabot, a Vojager című előadást, majd dolgozni fog Táborosi Margaréta, Mezei Kinga és Tolnai Szabolcs, valamint jómagam” - nyilatkozta Urbán András színházigazagató. A 2012/2013-as évad változatosnak ígérkezik. Lesz drámai alapú előadás, ugyanakkor táncos-zenés produkció is. Urbán András kiemeli: „egy fázis után a színház jobban fog színházzal foglalkozni. Arra gondolok, hogy a Passport ciklus után, amely ugye erőteljesen koncentrál a minket körülvevő világra, ami érint minket. Ez nem azt jelenti, hogy ettől elszakad a színház. Foglalkozunk tovább ezzel a dologgal.” A szabadkai közönség ebben a hónapban a Turbo Paradisot nézheti meg. Októbertől már folyamatosan játszik a társulat. A Kosztolányi Dezső Színház ebben az évadban is tájol. Szeptemberben például a Béres Márta: One Girl Show-al utaznak. A Magyar Nemzeti Tanács támogatásának köszönhetően olyan magyarlakta településekre juttatják el előadásaikat, ahol nincs színház.

Most

20:56

Palicson is hódított a Semmelweis

Meghódította a mozikat Magyarországon a Semmelweis című film, erről tanúskodnak a magyar Nemzeti Filmintézet által még idén február közepén nyilvánosságra hozott adatok.
19:17, Frissítve: 19:24

Arany János-érmet kapott Takács Márta

A Magyar Tudományos Akadémia 197. közgyűlésén, Budapesten a külhoni magyar kutatók munkáját elismerő Arany János-érmet vehetett át dr. Takács Márta, a szabadkai Magyar Tannyelvű Tanítóképző Kar rendes egyetemi tanára.
16:43, Frissítve: 18:02

Amikor a bánáti szívósság sző nagy terveket

A majdányi régészeti lelőhelyet, a Dr. Batthyány-Strattmann László Művelődési Egyesület székházát, a törökkanizsai könyvtár épületét és az 1858-ban épült Szent György-plébániatemplomot tekintették meg a VMSZ politikusai.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.

Cápát fogtak Neum közelében

Veszélyeztetett és szigorúan védett cápafaj egy példányát fogott ki a napokban egy helyi horgász az Adriai-tengeren, a bosznia-hercegovinai Neum közelében.

Népszerűek a palicsi programok

Május másodikán is több ezren látogattak Palicsra, habár a borongós időjárás miatt nem volt akkora tömeg mint előző nap, amikor mintegy 40 ezer ember fordult meg a tóparton.