Ugrás a tartalomra

Megnyílt a Törökkanizsa Községhez tartozó két kishatár is

2020.05.26
16:22
2020.05.26
17:08
Forrás
Pannon RTV
A Gyála és Tiszasziget, valamint a Rábé és Kübekháza közötti átkelőn is várakozási idő nélkül kelhettek át az utazni vágyók.

Tegnap 10 órakor állt ismét helyre a határforgalom Szerbia és Magyarország között. A szerb és a magyar állampolgárok újra szabadon átléphetik a közös határt, anélkül, hogy karanténkötelezettség várna rájuk.

A korlátozó intézkedések visszavonása mind a kilenc határátkelőre vonatkoznak. Újra megnyitotta kapuit a Törökkanizsa Községhez tartozó két kishatár is, a Gyála és Tiszasziget, valamint a Rábé és Kübekháza közötti. Ma mindkét átkelőn zavartalan volt az átkelés, várakozási idő nélkül kelhettek át az utazni vágyók Magyarország felé, és vissza Szerbia irányába is, nagyobb tömeg nem alakult ki.

Üres volt a határátkelőhely kedden kora délután Gyálán és Rábén is egyaránt. Semmit sem kellett várakoznia azoknak akik ezen a két helyen keltek át a határon Magyarország irányába. A két Törökkanizsa községhez tartozó faluban a határnyitás miatt újra megindult az autós forgalom, amit Makra Péter, a Majdány-Rábé helyi közösségének elnöke szerint már mindenki nagyon várt. „Én jómagam is örülök, de azt gondolom, hogy mindnyájan hogyne örülnénk, hogy tegnap 10 órakor volt a gyűlés és azután megnyílt. Most még nincs elejében olyan forgalom, mint azelőtt volt, de én azt gondolom, hogy ez helyrejön, a régi kerékvágásba fogunk visszazökkenni.”

Újhelyi Nándor, a törökkanizsai községi képviselő testület elnöke ezzel kapcsolatban elmondta, a két határátkelőhely újranyitása a község számára mind gazdasági szempontból, mind a tanulók és a két határ mentén élő családok szempontjából is igen fontos volt. „Sok megkeresés volt abból a szempontból, hogy mikor tudnak hazajönni, mikor tudnak a családok egymással találkozni. Azt hiszem, hogy ezt már mindenki nagyon várta és most tulajdonképpen lehetővé vált az, hogy a családok újra meg tudják egymást látogatni, akár át tudnak menni Magyarországra is bevásárolni a gyógyszereket, illetve a Magyarországon élők is át tudnak jönni ide hozzánk, és ebből a szempontból is nagyon fontos az, hogy újra a határok átjárhatóak.”

 

Az átkelőhelyek Törökkanizsa Községben az eddig megszokott időben dolgoznak, reggel 7-től este 7-ig.

határ
határnyitás
átkelő

Most

16:02, Frissítve: 16:33

Fiáker szemlét tartottak Cserépalján

Huszonnyolcadik alkalommal szervezték meg a Cserépaljai Fiáker Szemlét. A Parádés Kocsik és Lovak Nemzetközi Szemléjére a dél-bánáti Cserépaljára egész Szerbia területéről érkeztek a lovas sport kedvelői.
13:46, Frissítve: 16:59

Elstartolt a strandszezon Újvidéken

Ez a strand az egyik legszebb és legrendezettebb strandnak számít a Duna teljes szerbiai szakaszán, amely számos lehetőséget kínál az idelátogatóknak. A szezonális belépőket mától lehet igényelni.
13:34, Frissítve: 13:42

Tornádó söpör végig az USA középső államain

Heves viharok söpörtek végig az Egyesült Államok középső részén kedden kora reggel, órákkal azután, hogy Oklahomában egy tornádó legalább egy ember halálát okozta és két település egy részét elpusztította.
12:54, Frissítve: 16:25

Biztonságosan két keréken

A biztonságos kerékpáros közlekedésre, valamint a biciklis sport népszerűsítésére hívták fel a figyelmet Szabadka főterén. A Figyelj, hogy lássanak, közlekedj kerékpárral nevű programban általános iskolás gyerekek vehettek részt.

Népszerű

Mi drágul, mi nem?

Május elsejétől több luxustermék ára változik Szerbiában. Az áramért és a gázért ugyanannyit fogunk fizetni egész évben.

Drágábbak a luxustermékek Szerbiában

Több luxustermék is megdrágult Szerbiában május elsejétől. Keddtől egy doboz cigarettáért is többet kell fizetnie a dohányosoknak, mint eddig. Ami viszont jó hír, hogy az áram és a gáz árának emelkedésétől idén már nem kell tartanunk.